Inkasszó és tartozás: nagy a baj

Inkasszó és tartozás: nagy a baj

Míg az egyik minisztérium inkasszót vetne ki 61 millió forint értékben a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-re, egy másik minisztérium több hónapja több száz millióval tartozik neki.

A szegedi önkormányzati cég végzi a lakossági hulladékgyűjtést, de április óta nem kap pénzt érte az állami kukaholdingtól, emiatt viszont nem tudja befizetni a szemétlerakási illetéket. Az MSZP helyi országgyűlési képviselője azt mondta: ha az állam hozzáfér az önkormányzati cég pénzéhez, csak városi pénzt tud leemelni. Szabó Sándor szerint ha ez megtörténik, olyan kötelező feladatokra adott forrást veszít a társaság, mint a park-, út-, játszótér- és temető-karbantartás.

„Ez problémát jelenthet nemcsak Szegeden, hanem az országban lévő más hulladékgazdálkodással foglalkozó cégek is, hiszen nincsenek vegytiszta hulladékgazdálkodási cégek. Olyan cégek vannak, amelyek más egyéb közfeladatot, önkormányzati faladatot ellátnak. És az, hogy egyébként a két minisztérium egymással nem beszél, nem kommunikál az önmagában felháborító, bár láttunk más hasonló példákat, hiszen az egész kormányzás így működik ma” – mondta Szabó Sándor, MSZP-s országgyűlési képviselő.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »