„Inkább játszanék a spanyolokkal, mint a magyarokkal”

„Inkább játszanék a spanyolokkal, mint a magyarokkal”

A belga válogatott szövetségi kapitánya szerint már nem létezik olyan, hogy papírforma. Marc Wilmots szívesebben játszana Spanyolországgal vagy Angliával, mint Magyarországgal, hiszen akkor kevesebb lenne a vesztenivalója.

A belga válogatott szövetségi kapitánya helyretette az újságírókat a csapat sajtótájékoztatóján. Egyrészt Marc Wilmots elmagyarázta, hogy nincs már olyan, hogy papírforma, példaként felhozva Wales esetét, amikor a csapata kikapott, ráadásul most Gareth Bale együttese szintén ott van a legjobb 16 között. Másrészt arról is beszélt, hogy szívesebben játszana Spanyolországgal vagy Angliával, hiszen abban az esetben kevesebb lenne a vesztenivalója.

„Látták a magyarokat Portugália ellen? Dzsudzsák Balázs, Szalai Ádám, Németh Krisztián… Csupa topjátékos” – mondta a belgák trénere. Hozzátette, csapatának az utolsó passzokban kell javulnia, és ha ez sikerül, akkor ellenünk is hamarabb betalálhat.

Juhász Roland egykori anderlechtes csapattársa, Romelo Lukaku szerint vasárnap legjobb formájukat kell hozniuk, a középpályás Radja Nainggolan pedig úgy gondolja, a magyar csapatnak nincs mit vesztenie, és jó futballt játszik.
(NSO)


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »