Indul a valódi nemzeti konzultáció

Hétfőn kezdi kézbesíteni a posta a Jobbik valódi nemzeti konzultáció kérdőíveit – jelentette be Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese. A 14 pontos kérdőíveiken öt-öt kérdés az egészségügy és az oktatás, négy pedig a korrupciót érinti.

„A párt által meghirdetett valódi nemzeti konzultáció lesz a megalapozója annak a valódi programírásnak, amit a Jobbik eltervezett” – fogalmazott a politikus, aki szerint pártja mostanra egyedüliként maradt az ellenzéki oldalon kormányváltásra képes erőként.    

Jelezte: a 4,2 millió magyarországi háztartásba várhatóan a jövő hét során érkeznek 14 pontos kérdőíveik; ezeken öt-öt kérdés az egészségügy és az oktatás, négy pedig a korrupció témájával foglalkozik.   

A legégetőbb kérdések között a jobbikos politikus azt említette, hogyan tudja az állam biztosítani, hogy a lehető legtöbben vehessenek részt a magas színvonalú oktatásban, miként garantálható a kor színvonalának megfelelő, hálapénztől és hosszú várólistáktól mentes egészségügy, illetve hogyan lehet visszaszorítani az egymást követő kormányok által kiépített, de a Fidesz által csúcsra járatott korrupciót.

Forrás: alfahir.hu


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »