India Izraellel fejleszt rakétákat

India egymás után kétszer sikeres próbát tett egy új, vízről és szárazföldről is indítható, nagy hatótávolságú légvédelmi rakétával, amelyet Izraellel közösen fejlesztett ki – közölték szerdán Újdelhiben hivatalos források.

Az első lövedéket az előző nap egy hadihajóról indították, az ország keleti partvidékéről, a másodikat négy órával később egy szárazföldi támaszpontról. Mindkettő “közvetlen” találatot ért el. A célpontok robotrepülőgépek voltak különböző magasságban – tájékoztatott a védelmi minisztérium.

Júniusban India egy másik típusú, közepes hatótávolságú föld-levegő rakétát próbált ki sikeresen, 24 óra leforgása alatt egymás után háromszor. Azt a típust is egy izraeli céggel közösen fejlesztették ki.

A fegyverkísérletek a hagyományos ellenféllel, Pakisztánnal ismét romló viszony légkörében folynak. Az indiai belügyminiszter vasárnap azzal vádolta meg Pakisztánt, hogy az áll egy kasmíri támadás mögött, amelyben 18 indiai katona életét vesztette.

A két ország fegyverkezési versenyének része az is, hogy az indiai kormány szerdán véglegesítette 36 darab Rafale típusú, francia gyártmányú vadászgép beszerzését. Az indiai légierő 45-re kívánja növelni a repülőszázadok számát a jelenlegi 33-ról.

Ennyit tart ugyanis szükségesnek a Pakisztán és Kína felől esetleg egyszerre jelentkező fenyegetés elhárításához. A cél érdekében orosz, brit és francia harci gépeket szereznek be. Az indiai fegyveres erők egészének átfogó fejlesztésére és modernizálására 150 milliárd dollárt (mintegy 41 ezer milliárd forintot) szánnak Újdelhiben.

A pakisztáni kormányfő szerdán Indiát azzal vádolta meg, hogy “elfogadhatatlan” feltételekhez köti a két ország párbeszédét, miközben a világ tudomást sem vesz arról a veszélyről, amelyet a Dél-Ázsiában növekvő feszültség jelent. Navaz Sarif az ENSZ Közgyűlésének általános vitáján beszélt erről, s hozzátette, hogy országa nem tud szemet hunyni India “példátlan” fegyverkezése felett, és “minden szükséges intézkedést megtesz a hiteles elrettentés fenntartásához”.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »