Íme a bizonyíték, hogy a rendőrség nyomoz az MNB-alapítványokkal összefüggésben

Íme a bizonyíték, hogy a rendőrség nyomoz az MNB-alapítványokkal összefüggésben

A Magyar Nemzeti Bank által (MNB) létrehozott Pallas Athéné Alapítványoknak nincs tudomása arról, hogy bármelyikük ügyében ismeretlen elkövető vagy konkrét személy ellen nyomozás folyna, megkeresés sem a rendőrségtől, sem az ügyészségtől nem érkezett hozzájuk – olvasható az alapítványok közleményében. Ezt annak kapcsán adtak ki, hogy a Világgazdaság mai számában megjelent „Nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében” című cikkünk szerint közérdekű adattal való visszaélés gyanúja miatt nyomoz az V. kerületi rendőrkapitányság az MNB-alapítványokkal összefüggésben.

Az alábbiakban közöljük azt a levelet, amelyben a Budapesti V. és XIII. kerületi Ügyészség arról tájékoztatja Tényi István feljelentőt, hogy az V. kerületi Rendőrkapitányság február 29-én megindította a nyomozást.

Tényi István két eset kapcsán tett bejelentést ismeretlen elkövető ellen még január 23-án az V. és a XIII. kerületi ügyészségen.

Az egyik a Világgazdaság cikke, amely arról szólt, hogy ugyan munkatársunk december 8-án jogerősen megnyerte az alapítványokkal szemben a közérdekű információkért indított pert, a kért adatokat másfél hónappal később sem kapta meg. Noha az alapítványok jogi képviselője elismerte, a döntés végrehajtásának nincs halasztó hatálya, arra hivatkozott, azért nem adják ki az adatokat, mert kérték a Kúriát, függessze fel az ítélet végrehajtását.

A másik esetben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Közgazdaságtudományi Bizottsága többek között azt kifogásolta, hogy „a több százmilliárdnyi közpénzzel kistafírozott MNB-s alapítványok úgy okoznak károkat a felsőoktatási intézményrendszernek, hogy teljesen átláthatatlanul és ellenőrizhetetlenül működnek”. Továbbá „elfogadhatatlannak tartotta, hogy az MNB és több százmilliárd forinttal feltőkésített alapítványai közpénzből tevékenykednek a magyar gazdaságtudományi felsőoktatásban, kutatásban és publikálásban, de működésük nem felel meg a közpénzfelhasználás nemzetközi és hazai normáinak, nem átlátható, nem megalapozott, nem elszámoltatható, nem hatékony. Nem ellenőrzi sem a kormány, sem a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság, amely felelős a hazai felsőoktatásért, amelyben a többi szereplő csak szigorú szabályok szerint juthat pénzhez, amelyet ugyancsak szigorú szabályok szerint használhat fel, és ezt ellenőrzik is”.

Az alapítványok február 10-én kiadták a közérdekű adatokat a Világgazdaság újságírójának, ennek jogszerűségét a Kúria március 30-ai ítéletében megerősítette. Az MTA elnöke pedig nyilatkozatban közölte, nem kíván foglalkozni a bizottság állásfoglalásával, honlapjáról eltávolították a hivatkozott dokumentumot, ezért az MNB eltekintett a további jogi lépésektől – tájékoztatta lapunkat a jegybank. Ez azonban csak részben igaz, az állásfoglalás ugyanis az Akadémia honlapján ma is olvasható.

Szerző: Csabai Károly


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »