Ilyen megtörténhet?! Élelmiszerellátás nélkül vezényeltek le fiatal rendőröket a határra?

Ilyen megtörténhet?! Élelmiszerellátás nélkül vezényeltek le fiatal rendőröket a határra?

Az FSZR úgy tudja, hogy a próbaidősök semmiféle előzetes tájékoztatás nem kaptak a vezénylésről, és ellátásuk sem volt kellően megszervezve. A szeptember 4-ei hajnali induláskor élelmezési ellátást nem kaptak, majd a szállásukra megérkezve,

10 órával később azt a tájékoztatást kapták, hogy semmilyen élelmezésben nem fognak részesülni.

Akinek volt módja, lehetősége, az bevásárolt, de sokan nem tudtak magukról gondoskodni.

Szintén a szakszervezet értesülése, hogy állítólag elhangzott az is, hogy a határra vezényelt rendőrök semmilyen többlet juttatást (napidíj, élelmezéssel kapcsolatos költség, stb.) nem fognak kapni.

„Amennyiben az információk helytállóak, úgy természetesen nem tudjuk elfogadni azt, hogy a pályakezdő fiatalok hátrányosabb bánásmódban részesüljenek mint a megyei rendőr-főkapitányságokról átrendelt állomány. A rendelkezésünkre álló információk alapján szervezetlennek tűnő intézkedéssel kapcsolatban számtalan kérdésünk merült fel, melyek kivizsgálását és megválaszolását kértük az országos rendőrfőkapitánytól”

– hangsúlyozta az érdekvédelmi szervezet.

Hírdetés

Arról már több forrásból is lehetett hallani, hogy a hazánk déli határát védő rendőrök és katonák méltatlan körülmények között kénytelenek teljesíteni a szolgálatot.

Vona Gábor többek között emiatt is szólította fel szolidaritásra az Európai Unió döntéshozóit a történelmi feladatot ellátó magyar rendőrök és katonák irányába, amikor nyílt levélben fordult a Jobbik elnöke Jean-Claude Junckerhez.

A legerősebb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje azt sürgette, hogy az Európai Bizottság fizesse vissza a határvédelem teljes összegét, és ezt a pénzt az Orbán-kormány ossza szét a déli határon szolgálatot teljesítők között.

A krónikához tartozik, hogy

a Szijjártó Péter vezette külügy azóta sem emelte fel a hangját Brüsszelben a magyar rendőrök és katonák ügyében.

Akik – legalábbis a rendőr szakszervezet szerint – olykor még élelmet sem kapnak a bevándorlás elleni küzdelemhez.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »