Ilyen gagyi hiba a világon nincs

Tovább dagad a botrány a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által a magyar szabadalmi bejelentések sérelmére elkövetett felelőtlensége miatt: másfél évig minden szabadalmi bejelentés egyébként még titkos, közzétételre nem került része hozzáférhetővé vált bárki, így az adattolvajok és ipari kémek számára. Mi történt utána? Természetesen nem a hivatal vezetőjét menesztették, hanem az orbitális hibát felfedező, köztiszteletben álló szabadalmi ügyvivő ellen indult boszorkányüldözés: nem jogerősen ki is zárták az ügyvivői kamarából és büntetőeljárást indítottak. Megkeresése alapján fordultam írásbeli kérdéssel a miniszterelnökhöz és helyetteséhez, utóbbi a hivatal elnökének szánalmas magyarázkodását tudatta velem lényegében egy az egyben. Most az index.hu kemény cikkel rántja a leplet erről az elképesztő esetről, amely hazánk nemzetgazdasági érdekeit sértette kirívó módon.

Az Index.hu cikke:

Hírdetés

 Augusztus óta nem nyugszanak a kedélyek a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala körül: akkor kiderült, hogy egy nagyon könnyen kijátszható biztonsági rés miatt illetéktelenek is hozzáférhettek titkosnak szánt adatokhoz. Az alapvető jogok biztosának jelentése szerint a hiba valóban létezett, de már javították. Azt nem tudni, a kár mekkora, de a hiba bejelentőjét kizárhatják szakmai kamarájából, mert illetéktelenül fért hozzá adatokhoz. A hivatal szerint viszont csak elvi jellegű volt a biztonsági rés, amit egyedül a bejelentő használt ki.

tovább


Forrás:gaudinagytamas.hu
Tovább a cikkre »