Ilyen egyszerű lenne? Törökök százai fenyegetőznek Ausztria elhagyásával "a hiányzó együttérzés és az ellenséges megjegyzések miatt"

Ellenséges közhangulatra hivatkozva török munkások tucatjai készek családjaikkal együtt elhagyni Ausztriát egy török munkavállalói szervezet nyílt levele szerint – közölték az osztrák lapok szerdán.

A Vorarlbergben élő törökök által létrehozott érdekvédelmi szervezet a tartományi vezetőhöz, Markus Wallnerhez intézte levelét. Az állásfoglalás szerint a "hiányzó együttérzés és az ellenséges megjegyzések" miatt akarnak elmenni, mert megítélésük szerint a törökországi puccskísérlet óta csökkent a bizalom a török származású emberek irányába. A levélben foglaltak értelmében az Ausztriát elhagyó családok egyúttal visszakérik az eddig befizetett társadalombiztosítási és nyugdíjpénztári hozzájárulásukat.

A szervezet vezetője, Adnan Dincer szerint a levél a török bevándorlók százainak álláspontját tükrözi. Mint fogalmazott: az Ausztriában dolgozó törököket megalázó szóbeli támadás érte, már “nemkívánatosnak” érzik magukat az országban, ezért akarnak menni sokan.

Az Új mozgalom a jövőért (NBZ) elnevezésű érdekvédelmi szervezet, amelyet 1998-ban török származásúak alapították Vorarlbergben, tagja az osztrák Munkavállalói Kamarának (AK).

A két ország viszonya azóta feszült, hogy Christian Kern osztrák kancellár felvetette a Törökország európai uniós csatlakozásáról folyó tárgyalások felfüggesztését, és egy másik vezető osztrák politikus hangot adott annak a véleményének, hogy Ankara a diktatúra felé halad.

Hétfőn Törökország konzultációra hazahívta bécsi nagykövetét, hogy “felülvizsgálják a kétoldalú kapcsolatok állását”. A török külügyminiszter azzal magyarázta az intézkedést, hogy az osztrák hatóságok a hét végén engedélyezték Bécsben függetlenségpárti kurdok tüntetését, és hogy Ausztriában erősödik a törökellenes közbeszéd.

“Sajnálatos módon számos ok miatt nem tartható fenn az eddigi államközi kapcsolat és a közös munka Ausztriával” – idézte a Der Standard című lap a külügyminisztert, aki arról is beszélt, hogy “Ausztria az utóbbi időben az idegengyűlölet és a rasszizmus központja, valamint az iszlám ellenfele lett”.

A Der Standard beszámolója szerint az isztambuli osztrák főkonzulátuson kedden válságstáb ülésezett, a főkonzul és a gazdasági attasé mintegy 45 vállalkozóval egyeztetett a kialakult “feszült” helyzetről. Ausztria számára fontos kereskedelemi partner Törökország, ahol eddig mintegy ötmilliárd euró értékben fektettek be osztrák vállalatok.

(MTI)

Korábban írtuk: Ausztria lakosságának már több mint húsz százaléka bevándorló


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »