Illegális, titkos zsidó iskolákra bukkantak Nagy-Britanniában

Mintegy ezer tankötelezettségű, kiskorú diák tűnt el az angol oktatási rendszerből nyomtalanul. Egy átfogó feltárás szerint ezek egytől-egyig ultrakonzervatív, illegális zsidó tanintézményekbe kerültek át, ahol még csak nem is angol nyelven folyik az oktatás.

Sokkoló részletek derültek ki azokból a jelentésekből, amelyeket mértékadó, brit sajtóorgánumok szereztek meg a londoni önkormányzatoktól, miszerint több ízben is bizonyítékokat tüntettek el a hivatalos szervek annak érdekében, hogy ne derüljön fény az illegális zsidó iskolák működésére.

A hivatalos brit oktatással kapcsolatos álláspont és törvény szerint nem létezhetnek olyan tanintézmények, amelyek nincsenek államilag nyilvántartva, továbbá nem biztosított a diákok alapvető emberi jogaiknak a gyakorlása. A jelentések szerint ugyanis ezekben az illegális, ultrakonzervatív iskolákban nem angol nyelven folyik az oktatás, kizárólag vallásos szövegeket elemeznek és gyakran bántalmazzák a kiskorú gyermekeket.

Egyes információk alapján még szexuális bűncselekményekre utaló jeleket is felfedeztek a tényfeltárás kapcsán. Azonban a londoni zsidóság szerint e feltételezések csupán elnagyolt túlzások.

A brit oktatási rendszer statisztikáiból azonban meghökkentő módon kiderül, hogy egyáltalán nem túlzás az, amely ezekben az intézményekben folyik. Mivel a szigorú vallásos tanítások szerint csupán 13-14 évtől kezdve vehetnek részt a fiúk ezekben a judaista intézményekben, amíg el nem érik ezt a kort, addig a szekuláris, állami iskolákban tanulnak.

Azonban a brit statisztikák szerint a 13-14 éves kor környékén szemmel láthatóan drasztikusan lecsökken a zsidó származású fiúk aránya, hiszen szüleik egész egyszerűen kiveszik őket az angol oktatási rendszerből és titkos zsidó iskolákba járatják fiú gyermekeiket. Ebből kifolyólag teljesen felborítják a fiú-lány összetételeket a középiskolákban. A becslések szerint legalább ezer ilyen gyermekről van szó, akinek egyszerűen nyoma vész az angol oktatási rendszerből való kikerülés után.

Azonban le kell szögezni azt is, hogy a brit kormányzat felelőssége is igencsak markáns, ugyanis évek óta megtűri az olyan szekta szerű vallásos iskolákat, amelyek egy alternatív valóságban próbálják felnevelni az odajárókat. Természetesen ezek alól nem képeznek kivételt a muzulmán iskolák sem.

888.hu (Independent)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »