Illegális muszlim imaházban bukkantak robbanószerekre az oroszok – levegőbe röpítették, ahogy kell

Illegális muszlim imaházban bukkantak robbanószerekre az oroszok – levegőbe röpítették, ahogy kell

Robbanószerekre bukkantak az orosz hatóságok egy Szamara melletti illegális muszlim imaházban. A bombaszakértők szerint túl veszélyes lett volna kivinni őket, így rasszista módjára az épületben robbantották fel őket, részben lerombolva ezzel magát az épületet is. A robbantást megelőzően a környező házakban tartózkodókat evakuálták.

Az imaház a szunniták közé tartozó, jellemzően szélsőséges szalafisták gyülekezőhelye volt, és nem regisztrálták a regionális muszlim közösségnél.

A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) 53 fiatal férfit vett őrizetbe, akiknek legalább egyikük népszerűsítette az Iszlám Állam terrorszervezetet az interneten.

Az RT FSZB-s forrásai szerint a sikeres akció további rajtaütések hullámát indította el, amelyek során további robbanószereket, fegyvereket, gránátokat és lőszereket találtak.

Ugyanezen forrás szerint az érintett szalafista közösség több tagja is Szíriában harcol az Iszlám Állam oldalán.

Perge OttóRussia Today nyomán


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »