Illegális gyógyszerkísérletek a pszichiátrián! – Házkutatásokat tartottak az ország több megyéjében

Illegális gyógyszerkísérletek a pszichiátrián! – Házkutatásokat tartottak az ország több megyéjében

Nem volt elég az országos Hexi Pharma-botrány, a minap egy újabb egészségügyi bomba robbant, amiben a jelek szerint Arad megye is benne van. A Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék melletti Ügyészség bűnüldözési és kriminalisztikai osztályának ügyészei a keddi nap folyamán orvosi rendelőkben és kórházakban kutakodtak, korrupciós bűncselekmények és illegális gyógyszerkísérletek miatt indítottak eljárást több egészségügyi alkalmazott ellen.

A nyomozók Arad megyében, az aradi pszichiátrián is vizsgálódtak, az ügyben a Román Rendőrség területi felügyelőségeinek (köztük az Arad Megyei Rendőr-felügyelőség) gazdasági bűncselekmények felderítésével foglalkozó nyomozói is részt vesznek, továbbá a SRI és egyéb szervek.

A Legfelsőbb Bíróság hivatalos sajtóközleménye szerint a hatóságok kenőpénz adása és elfogadása, hivatali visszaélés, valamint magánokirat-hamisítás miatt indítottak eljárást. Kedden 26 házkutatást vezényeltek le bizonyos orvosok rendelőjében Bukarest municípium, illetve Arad, Kolozs, Kostanca és Dolj megyék területén, továbbá 5 egészségügyi területen működő magánvállalatnál. Az ügyészek bizonyítékokat (többek között hivatalos kórházi iratokat) vittek el az ország 31 egészségügyi egységéből (Argeș, Botoșani, Buzău, Brassó, Kolozs, Kostanca, Dâmbovița, Dolj, Iași, Maros Neamț, Prahova, Suceava, Nagyszeben, Temes, Vrancea megyékből).

Vizsgálat indult az aradi pszichiátria egyik orvosa (pszichiátere) ellen is, amiért különféle személyektől pénzt kért, majd fogadott el azért, hogy fiktíven beutalja őket a kórházba, ezzel megalapozva számukra a betegnyugdíjaztatásukat. (Egyszerűbben: elmebetegeknek tűntette fel őket, azért, hogy elintézhessék betegnyugdíjaztatásukat.) Bár a hivatalos sajtóközlemény nevet nem említ, információink szerint Arad egyik ismert szakemberéről, Delia Podea doktornőről van szó, akit kedden kihallgattak.

Az orvos, aki egyben előadó is az egyik aradi egyetemen az ügyészek szerint különböző összegek ellenében regisztrálta „pácienseit” a kórház nyilvántartásába, hamis beutalókat fabrikált számukra, sőt a kezelést is feltűntette a dokumentumokban. A legtöbbjük azonban a valóságban nem lett beutalva, sőt a felírt kezelést sem alkalmazta. Ami a helyzetet súlyosbítja, hogy úgy tűnik, az orvos a fiktív beutalókat bizonyos „ellenszolgáltatásokhoz” kötötte, illegális gyógyszerkísérleteket végeztetett el a páciensek előzetes tájékoztatása, utólagos beleegyezése nélkül. A Legfelsőbb Bíróság melletti Ügyészség közleményéből az is kiderül, hogy az aradi orvos az illegalitásokat valószínűleg a keze alatt dolgozó rezidens orvosokkal, illetve asszisztensekkel vitte végbe, azaz „kötelezte” őket, hogy cinkosként részt vegyenek a kísérletekben.

A nyomozás során még súlyosabb tények is napvilágot láttak. A szóban forgó orvos az ügyészek szerint csökkent ítélőképességű vagy ítélőképesség nélküli pácienseken is végzett gyógyszerkísérleteket, olyan orvosságokkal, melyek egyébként veszélyeztetnék a lakosság egészségét. A tesztelésekhez vagy meghamisította a páciensek/hozzátartozók beleegyezését/aláírását (a rezidensek segítségével) vagy elhitette velük, hogy a beleegyezésük a szokásos analízisekhez szükséges. A vádak szerint a kórház alkalmazottai többek között kórlapokat hamisítottak meg, sőt a vizsgálatok során az is kiderült, hogy a pácienseknek beadott kísérleti gyógyszer súlyos egészségügyi problémákat eredményezett. Hogy mennyire súlyosakat, arról az ügyészség nem tesz említést.
A pszichiáter utasítására a kísérletekben résztvevő páciensek hazaengedésekor a kórház adminisztratív személyzete rendszerint két különböző dokumentumot állított ki. Egyet, amiben feltűntették a gyógyszertesztelésre vonatkozó reális adatokat és diagnózist, és egy másikat, amiben egy klasszikus kezelés szerepelt. Ez utóbbiban elhallgatták a tesztelést, ezt az iratot kapta kézbe a páciens távozáskor.

Az ügy rendkívül összetett, gyökerei szerteágaznak az ország több megyéjében, ezért helyi szinten a hatóságok nem kívántak állást foglalni a történtekben.

A közlemény záró pontjában még az szerepel, hogy a vizsgálatokat egy a SRI által a Legfelsőbb Bíróság melletti Ügyészségnek leküldött értesítés alapján kezdték meg. Minden bizonnyal az ügynek még lesz folytatása. Aradon is.

Sólya Emília
nyugatijelen.com


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »