Így tálalja a Der Spiegel a magyar korrupciós botrányt

Németországban a Der Spiegel című hírmagazin foglalkozott Magyarországgal, a hetilap a budapesti 4-es metró megépítéséről az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által készített jelentéssel kapcsolatban közölt cikket szombaton megjelent számában.

A Földalatti üzletek című írásában Christoph Pauly kiemelte: nemzetközi konszernek, köztük a Siemens, „nyilvánvalóan megkenték” a budapesti metró építését, és ezért Magyarországnak vissza kell fizetnie uniós támogatásokat.

Hírdetés

A többi között kifejtette, hogy Orbán Viktor kormányfő „is politikai tőkét akar kovácsolni a legnagyobb magyar korrupciós botrányból”, és ugyan Budapesten mindenütt hallani „történeteket Orbán urambátyám vircsaftjáról”, az OLAF-jelentés mindenekelőtt elődei kormányzásának éveiről szól.

Hozzátette: „kevéssé valószínű, hogy Magyarországon valaha is felelősségre vonják a vélelmezett kenőpénzek kedvezményezettjeit”, az eljárásokat rendszerint egy idő után leállítják, hiszen „mindenki túl sokat tud a másikról”, és „Orbán is óvakodik a nagy, nyilvános perektől”.

A kormányfő az Európai Uniót érintő bűncselekmények feltárására hivatott európai ügyészség felállítása ellen is harcol. Az uniós külügyminiszterek a héten úgy döntöttek, hogy egyelőre a 28 közül 17 tagállam részvételével hozzák létre az intézményt. „Nem meglepetés, hogy Magyarország nincs köztük” – írta a Der Spiegel szerzője.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »