Így látják az orosz lapok a Putyin–Erdogan-csúcsot

Az összes félbeszakadt kétoldalú projekt, a Török Áramlat gázvezeték és az akkuyui atomerőmű építése mellett újraindul a kereskedelem és az idegenforgalom is Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök szentpétervári találkozója nyomán – írta szerdán a Vedomosztyi című üzleti napilap.

Az újság értékelése szerint az egyetlen megoldatlan égető probléma a felek Szíriával kapcsolatos álláspontja közötti különbség maradt, amely a Moszkva és az Ankara közötti konfliktus valódi kiváltó oka volt, mert a válság nem pusztán egyetlen bombázó lelövése miatt tört ki. Megmaradtak még a nézetkülönbségek a tágabb értelemben vett közel-keleti térség, a Kaukázus és a krími tatárok ügyében is.

Az RBK gazdasági lap arra hívta fel a figyelmet, hogy Moszkva a Szu–24-es lelövését követően bocsánatkérést és kártérítést követelt Ankarától, ám az utóbbi kérdésről Szentpéterváron sem az orosz, sem a török vezetők nem tettek említést. Az elemzés szerint a bocsánatkérés elegendőnek bizonyult.

A Kommerszant szerint a csúcson eldőlt, hogy a Török Áramlatnak két ága lesz: az egyik a török keresletet fogja kielégíteni, a másikon pedig az európai gázszállításokat fogják lebonyolítani. A lap rámutatott, hogy Erdogan ígéretet tett az Európába ezen az úton történő gázexport biztosítására.

Vissza a korábbi szintre

A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint az orosz és a török elnök keddi találkozója a korábbi szintre vitte vissza a két ország viszonyát. Szalai Máté az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta: nem gondolja, hogy történelmi jelentőségű lett volna Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan megbeszélése.

Kifejtette: Oroszország és Törökország viszonya csupán az elmúlt nyolc-kilenc hónapban romlott meg, történelmi távlatból nézve azonban ez az elhidegülés inkább kivétel, nem pedig szabály volt a kapcsolatukban. Most annyi történt, hogy az elmúlt hónapok történelmi mélypontja után a viszony a korábbi szintre „ugrott vissza” – hangsúlyozta.

A szakértő megjegyezte: Törökországnak inkább fűződött érdeke a béküléshez, ugyanis komoly gazdasági kihívásokkal néz szembe; jól jár azzal, hogy az oroszok feloldják a török termékekre vonatkozó szankciókat, és ismét fogadhat orosz turistákat. Putyin mindezért politikai feltételeket támasztott, ezek mibenléte azonban csak a következő hetekben derül ki – tette hozzá, jelezve: azzal, hogy Törökország közelít Oroszországhoz, nem távolodik el feltétlenül az Európai Uniótól, sőt a nyugati államoknak még előnyükre is válhat a békülési folyamat.

Putyin és Erdogan a megromlott kétoldalú viszony átfogó helyreállításáról, egyebek között a kereskedelmi és gazdasági együttműködés, így a Török Áramlat gázvezetékprojekt újjáélesztéséről állapodott meg. A két vezető először találkozott azután, hogy a törökök tavaly novemberben légtérsértésre hivatkozva lelőttek egy szíriai bevetésen részt vevő orosz bombázót.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »