Így kerülhetett a magyar trónra Mária Terézia

Háromszázhárom éve, 1713. április 19-én hirdette ki III. Károly Habsburg-házi német-római császár és magyar király a Pragmatica Sanctiót (“gyakorlati rendezést”), amely kimondta: a birodalom országait “indivisibiliter ac inseparabiliter”, azaz oszthatatlanul és elválaszthatatlanul nőágon is örökölni lehet, így kerülhetett Károly halála után a trónra leánya, Mária Terézia.

A birodalom öröklési rendjéről már tíz évvel korábban, 1703-ban született egy titkos megállapodás, a Pactum Mutuae Successionis. A spanyol örökösödési háború idején spanyol királlyá választott Károly és testvére, I. József között létre jött egyezség leszögezte: a dunai monarchia országait oszthatatlan egységet alkotnak. I. József, aki 1705-ben került az osztrák trónra, 1711-ben váratlanul meghalt, így a Habsburgok valamennyi országa és tartománya a spanyol tróntól végül eleső Károlyra szállt.

Az öröklés helyzete azonban nem rendeződött megnyugtatóan: József után csak két lány maradt, magának Károlynak pedig – addig legalábbis – nem született gyermeke, így reális volt az esély arra, hogy a dinasztia férfiágon kihal. A horvát rendi gyűlés a még eleven török veszély árnyékában, félve a birodalom szétesésétől, 1712-ben a magyar országgyűlés tudta és beleegyezése nélkül elismerte a leányági örökösödést. Károly ezt kedvező jelnek vette, s 1713. április 19-én a bécsi Burgba összehívott miniszterei és titkos tanácsosai előtt ismertette az 1703-as szerződést, amelyet a leányági örökösödéssel bővítettek ki. A rendelkezések szerint az elsőszülött lányok közül Károly (akkor még meg sem született) lányai élveznek elsőbbséget, utánuk következnek I. József, majd apjuk, I. Lipót lányai. A Pragmatica Sanctio volt az első hivatalos dokumentum, amelyben a Habsburg monarchia mint egész (totuum) említtetett.

Károlynak 1716-ban fia született, aki néhány hónap múlva meghalt, a következő évben aztán világra jött Mária Terézia, 1718-ban pedig Mária Anna. Ettől kezdve a császár egész politikája az új öröklési rend elismertetésére irányult, ami az örökös tartományokban 1720-ban történt meg. Erdélyben 1722-ben, majd Magyarországon 1723-ban iktatták törvénybe a Pragmatica Sanctiót, ugyanezt Németalföldön 1724-ben, az olasz tartományokban pedig 1725-ben tették meg. Károlynak nemzetközi téren még nagyobb nehézségekkel kellett szembenéznie, de jelentős áldozatok és engedmények árán sikerült elérnie, hogy az európai hatalmak garantálják Mária Terézia trónöröklési jogát.

Károly 1740-ben bekövetkezett halála után így elvileg biztosítottak voltak az uralkodás feltételei, a gyakorlat azonban másként festett. Az egyezmények dacára sem Franciaország, sem Bajorország, sem Poroszország nem ismerték el Mária Terézia jogait, így kirobbant a nyolc évig tartó osztrák örökösödési háború. Ennek végén a béke elismerte a Pragmatica Sanctiót, az uralkodónő megtartotta trónját, de birodalma egyik leggazdagabb tartományát, Sziléziát át kellett engednie II. Frigyes porosz királynak.

A magyar rendek a Pragmatica Sanctio 1723-as megszavazásával elfogadták, hogy a Habsburg-ház leányágon is örökölheti a magyar trónt, és hogy az ország el nem választható módon kapcsolódik a dinasztiához és a birodalomhoz. A döntés lett az alapja az 1867-es kiegyezésnek is, így újabb kétszáz évig, az Osztrák-Magyar Monarchia 1918-as felbomlásáig összekapcsolta Ausztria és Magyarország sorsát.


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »