Így is lehet elszámoltatni: halálra ítélték Irán egykor leggazdagabb emberét – előtte kamatostul visszafizettetik vele a sikkasztott pénzt

Így is lehet elszámoltatni: halálra ítélték Irán egykor leggazdagabb emberét – előtte kamatostul visszafizettetik vele a sikkasztott pénzt

Korrupcióért halálra ítélték Irán egykor leggazdagabb emberét, Babak Zandzsanit – jelentette be az illetékes igazságügyi hatóság szóvivője.

Zandzsanit 2013 decemberében tartóztatták le azzal a gyanúval, hogy elsikkasztott 2,8 milliárd dollárt (780 milliárd forintot) olyan iráni kőolajexport-tételek ellenértékéből, amelyeket a nemzetközi szankciók megkerülésével hajtott végre Irán.


Babak Zandzsani

Az igazságügyi szóvivő elmondta, hogy Zandzsani és két bűntársa bevallották korrupt cselekedeteiket. Halálra ítélték őket, de ennek végrehajtása előtt vissza kell téríteniük az állami olajvállalatnak az elsikkasztott összeget, annak 25 százalékos kamatával együtt – tette hozzá.

Az elítéltek fellebbezhetnek.

A 41 éves Zandzsaninak számos cége volt, köztük egy légitársaság, ezeket lefoglalták. Letartóztatása egy nappal az után történt, hogy Haszan Róháni iráni elnök 2013 végén felszólította kormányát a korrupcióval és "különösen azokkal szembeni szigorúbb fellépésre, akik hasznot húznak az Irán elleni nemzetközi szankciókból".

A Zandzsani ellen hónapokig tartó pert kivételesen nyilvánosan folytatták le. A vádlott elmondta a tárgyalásokon: Mahmúd Ahmadinezsád volt elnök kormányának olajipari minisztere azt kérte tőle, hogy segítsen külföldről Iránba juttatni a szankciók megkerülésével eladott olaj ellenértékét. Ugyanis az Iránra nukleáris programja miatt kivetett szankciókat 2012-től megszigorította a nemzetközi közösség, és a pénz Iránba vitele nagy nehézségekbe ütközött. A vád szerint azonban Zandzsani magáévá tette a 2,8 milliárd dollárt. A büntetőeljárás során Zandzsani többször megígérte, hogy eljuttatja az államnak a pénzt, de ezt soha nem teljesítette.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »