Így gondozd a magyarokat?

Így gondozd a magyarokat?

Sok zseniális húzása volt már a mindenkori politikai elitnek Magyarországon, 1990 után is. Ilyen volt az ideológiai kérdésként kezelendő privatizáció (© Martonyi János privatizációs kormánybiztos), amelynek során villámgyorsan eldobáltuk mindenünket, ami értékes volt. De ezek közé tartozik az az évtizedek óta meghonosodott gazdasági ámokfutás is, hogy külföldi vállalatok annyi munkahelyteremtő támogatást kapjanak, amennyivel a magyar állam évekre előre kifizeti szegények helyett a munkavállalók bérét. A miniszterelnök által sokszor hangoztatott, a térség országai közötti adóverseny is rendkívül jó ötlet, mert hozzásegít bennünket ahhoz, hogy hazai, értelmes és értékteremtő munka helyett egyre több összeszerelő üzemet csábítson hozzánk külföldről, amelyek ugyanazért a munkáért, amiért a saját országukban tisztességes bért kell fizetniük, nekünk, magyaroknak leginkább minimálbérrel szúrhatják ki a szemünket. A multikkal kötött stratégiai szerződések ötlete is a zseniális húzások számát gyarapítja. Ez az elképzelés és a megvalósítása tényleg olyan, mintha a gazdaságpolitikát idehaza a Századvég nemzeti elkötelezettségű zsenijei határoznák meg, pedig tudható, hogy valójában igazi szakemberekkel állunk szemben. Mint ahogyan az is, hogy az időnként különösnek tetsző ötletek semmiképpen sem jelentik az állami hatáskörök magáncélokra történő felhasználását.

Szóval vannak olyan ügyek, amelyek miatt az élet értelmén és az efféle kérdéseken való mélázás kerül előtérbe. Ilyen a Jabil nevű balhés amerikai vállalat friss esete is, amely elbocsátások mellett azt tervezi, hogy a tiszaújvárosi rabszolgatelepén – ahogyan munkahelyüket az ott dolgozók becézik – leszerel gépeket, és Ukrajnába telepíti őket. A cégnek azonban ez a lépése az átlagosnál barátságtalanabbnak ítélhető, mert a Jabil az elmúlt évek alatt egy csomó támogatást kapott a magyar államtól, amely 2013-ban stratégiai szerződést is kötött vele. E szerint amellett, hogy a felek leszögezik, a magyar és az amerikai két jó barát, Magyarország a részéről nyújtandó hatékonyabb és bürokráciamentesebb képzési támogatási feltételek mellett javaslatokat is vár e szabályozás megújítása érdekében. Nyilván azért, mert nekünk ez nem megy eléggé. A Jabil pedig egyebek között „kifejezi készségét arra, hogy […] fejlessze magyarországi gyártó tevékenységét, lehetőség szerint törekedve arra, hogy a bővülés a magasabb hozzáadott értékű tevékenységeknél következzen be”. Ez meg azért különös, mert a más cégek műszaki mütyürkéit minimálbérért összeszerelő vállalat valójában nem is végez olyan magas hozzáadott értékű tevékenységet, amilyenre gondolhatnánk.

 

A Jabil egyébként nem először dobálja ki az embereket tömegesen. 2009-ben 900, 2013-ban, épp az állammal kötött szerződés után majdnem 700 szerencsétlent bocsátott el meglehetősen lelkiismeretlenül. Szijjártó Péter miniszter a hírre mindenkit megnyugtatott, hogy mindez nem jelenti a szerződés megszegését, majd gyorsan hozzátette: a környéken a Takata japán autóipari beszállító cég új zöldmezős beruházást végez Miskolcon, ami ezer új munkahelyet jelent, és a német Bosch is bejelentett egy olyan fejlesztést, ami 320 új munkahelyet teremt. Az állam pedig a Jabiltól elbocsátandó dolgozók mielőbbi munkába állása érdekében munkaerő-piaci programot indított, hogy munkaerő-piaci szolgáltatást, képzést, átképzést, bérköltség- és mobilitási támogatást nyújtsanak az érintetteknek, vagy hogy segítsék vállalkozóvá válásukat.

A Jabil megéri a pénzét, az állam mazochizmusa pedig nem olcsó mulatság. De akkor miért csináljuk?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »