Így bukott el az öngyilkos szovjetellenes küldetés

Így bukott el az öngyilkos szovjetellenes küldetés

A tomboló világháború kellős közepén, 1941. május 10-én Észak-Skóciában elfogtak egy német felségjelzésű repülőgépből kiugró férfit. Rudolf Hess volt az, Hitler helyettese. Tárgyalni akart Winston Churchill miniszterelnökkel egy különbékéről a Harmadik Birodalom és Nagy-Britannia között, hogy a német hadigépezet teljes erejéből a Szovjetunió ellen fordulhasson.

1941 tavaszán a náci Németország ereje csúcsán állt: Nyugat-Európa országait már meghódoltatta, egyedül Nagy-Britanniánál torpant meg a diadalmas menetelés. Keleten ugyanakkor a Molotov–Ribbentropp-paktum értelmében felosztott Lengyelország határain túl ott feszült a Szovjetunió a maga végeláthatatlan területével és három németországnyi lakosságával. Hitler pedig nem akart az első világháborúhoz hasonlóan kétfrontos háborúba keveredni.

Akció saját szakállra

Ekkor lépett színre Rudolf Hess, Hitler ekkorra már némiképpen háttérbe szorított, britbarát helyettese. A náci politikus a mozgalom 1920-as kezdeteitől Hitler közeli barátja volt, az 1923-as müncheni sörpuccs után együtt raboskodott a későbbi Führerrel – ez az elnevezés, illetve a Heil Hitler! köszöntés is Hess „érdeme”, s a Mein Kampfot is neki mondta tollba Hitler –, azonban ekkorra már teljesen háttérbe szorult. Mindenesetre 1941. május 10-én a Führer tudomása nélkül repülőre szállt, és Nagy-Britannia felé vette az irányt, hogy valahogyan kiegyezzen a britekkel.

Ez egyáltalán nem állt szemben a nemzetiszocialista faji ideológiával, hiszen

a briteket a németek magukhoz hasonlóan árjáknak tartották; a britek gyarmati politikája pedig lenyűgözte Hitlert, aki India mintájára szerette volna kormányozni az élettérelmélet értelmében leigázandó Szovjetuniót.

Hess, a britekkel való kiegyezés erős támogatója úgy vélte, a dolog egyszerű: a briteknek nincsen a kontinensen érdekeltségük, a németeknek sincsen a távoli gyarmatokon, hagyják hát egymást nyugodtan terjeszkedni – foglalta össze Ungváry Krisztián, az Országos Széchényi Könyvtár 1956-os részlegének tudományos munkatársa a birodalmi miniszter álláspontját. A szigetország lakosságának jelentős része eleinte hajlott volna a megegyezésre Németországgal, de az események Hess repülésének idejére már túl messzire mentek: túl voltak már Dunkerque-en, a londoni csatán, a brit nagyvárosok bombázásán, és Hitlerék emellett is túl sokszor ejtették már át a briteket – mondta a történész.

Bombatámadás után a törmelékeken keresztül igyekeznek munkába a londoniak a második világháborúban Fotó: Wikipédia

A németek ugyanis mindig úgy tettek, mintha az aktuális követelésük az utolsó lenne – így tettek az anschlussnál, a müncheni egyezménynél, majd Csehszlovákia megszállásánál, végül Lengyelország megtámadásánál. Azaz túl sokszor ejtették már át a briteket, a közvélemény már nem hitt nekik, és a Franciaország megtámadása után megbukott a megegyezésre hajló Chamberlain miniszterelnök is. Hiába voltak olyan körök, akár arisztokraták, mint a kenti György herceg, akik támogatták volna a különbékét a németekkel, ekkor már esélyük sem volt – mondta Ungváry.

Kezdetben jó ötletnek tűnt…

Ment közben a nemzetközi taktikázás: Winston Churchill és Charles de Gaulle próbálta belerángatni a németek elleni háborúba a szovjeteket, és Hitler is sokszor hangoztatta, hogy Nagy-Britannia kardja a kontinensen a Szovjetunió, ha ezt kiverik a kezéből, tehetetlenné válik. Az is egyértelmű volt, hogy a Sztálinnal fennálló szövetsége eléggé ingatag talajon áll.

Hess pedig, aki rajongott az angol kultúráért, úgy gondolta, egy huszárvágással megoldja a helyzetet: bár semmiféle felhatalmazása nem volt, hetvenöt évvel ezelőtt egyszerűen beszállt egy Messerschmittbe, és átrepült a csatornán, hogy Churchill-lel tárgyaljon egy különbéke megkötéséről – írta le az előzményeket a történész. Előtte – tudván, hogy küldetésének sikere finoman szólva is kétséges – levelet küldött Hitlernek, melyben leírta: ha az akció balul ütne ki, nyugodtan hivatkozzon arra, hogy Hess elmebeteg.

Rudolf Hess gépének roncsai a skóciai Bonnyton Moor közelében, 1941. május 10. Fotó: Wikipédia

Észak-Skócia felett ugrott ki ejtőernyővel a gépből, szinte azonnal elfogták, és számos alkalommal kihallgatták. Ő Churchill-lel szeretett volna beszélni, de a brit kormányfő hallani sem akart róla. Másra azonban kiválóan felhasználhatta a brit diplomácia a balsikerű akciót: zsarolhatta vele a szovjeteket, akik addig kényelmesen elvoltak, míg a két nyugati nagyhatalom birkózik egymással.

Sztálin ugyanakkor rettegett attól, hogy Hitler megegyezik Churchill-lel, és teljes erőből kelet felé fordul: elvégre a britek Észak-Afrikában a tengely jó félmillió katonáját lekötötték, nem beszélve a Franciaországot megszálló több tucat hadosztályról – a népszerű Vichy-kormányt nem valószínű, hogy meg tudták volna dönteni az ellenállók. Egy ekkora pluszerő egyébként Hitler később végzetesnek bizonyuló keleti hadjáratát markánsan átrajzolhatta volna – mondta el Ungváry.

Azonban megérkezett Hess, és ez mindent megváltoztatott: a britek komolynak állították be a német béketapogatózást, noha a hivatalos német vezetés két nappal később világosan elhatárolódott tőle.

Churchillék azt sugallták Sztálinnak, hogy most van az utolsó pillanat, amikor még úgy támadhatja meg Németországot, hogy nem egyedül kell szembenéznie a tengely hadseregeivel.

A történész emlékeztetett: a szovjetek egyébként is régen dédelgetett álma volt a nyugati terjeszkedés. Moszkva egyes források szerint 1942-re időzítette volna a Németország elleni támadást, úgy, hogy megelőzze a sejthető német mozgósítást, és 1939 óta fokozatosan rendelt egyre több hadosztályt és hadianyagot a határra. Május 5-ei beszédében pedig maga Sztálin maga mondta el, hogy „országunk védelmében támadó módon kell cselekednünk”. Így Hess – aki a végletekig lojális volt a Führerhez – tulajdonképpen maga is hozzájárult ahhoz, hogy Sztálin rálépjen a gázpedálra.

A briteknek nem mentek volna neki

Jó kérdés, vajon tényleg békén hagyta volna-e Hitler Nagy-Britanniát, ha kiegyeznek: Ungváry szerint erre valóban lett volna esély, egyrészt mert a nemzetiszocializmus a kommunizmussal ellentétben nem tört világhódító babérokra, másrészt az eredeti tervek szerint is

harminc-ötven évig a gyarmatosított Szovjetunió pacifikálásával lettek volna elfoglalva.

Ugyanakkor a náci ideológia alapvetése a harc, így Berlin előbb-utóbb új ellenséget keresett volna, de feltehetően nem a következő évtizedekben – fejtegette Ungváry.

Hess és Ribbentrop a nürnbergi peren Fotó: Charles Alexander / Wikipédia

Mindenesetre Hess sosem jutott el Churchillig, előbb a londoni Towerben raboskodott, majd 1946-ban Nürnbergben állt a vádlottak padjára. Itt, bár nem találták vétkesnek a háborús bűnök és az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények kapcsán, mint Hitler helyettesét és a nemzetiszocializmus fő megalkotóját életfogytiglani börtönre ítélték, amit Spandauban kellett letöltenie. Annak ellenére, hogy jóval komolyabb bűnök elkövetői sokszor olcsóbban megúszták – például a kényszermunkások százezreinek haláláért felelős birodalmi főépítészt, Albert Speert húsz évre ítélték, 1966-ban szabadult –, az ő esetét sosem vizsgálták felül, holott már londoni „vendégeskedése” során megállapították róla, hogy elmebeteg.

Hess 1987-ben, 93 évesen halt meg Spandauban, miután a vizsgálatok szerint egy elektromos kábellel felakasztotta magát. Egyesek teóriákat kezdtek gyártani arról, hogy a brit titkosszolgálat gyilkoltatta meg, mert attól tartottak, kínos titkokat fedne fel a britek és a nácik közötti esetleges egyezményekről. Ugyanakkor Ungváry szerint ennek semmi alapja, ennél sokkal valószínűbb, hogy a 93 éves, egyébként is zavarodott ember megunta a negyvenöt év börtönlétet.

Az egykori birodalmi minisztert kérésére családtagjai közé temették el, ám miután neonáci szervezetek zarándokhelyévé vált, a család beleegyezett, hogy a végakaratát megsértve exhumálják, elhamvasszák, és hamvait a tengerbe szórják.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »