Így alakította át a tuberkulózis a 19. századi divatot

A viktoriánus kori nyugati társadalmak felsőbb rétegei között elég bizarr módon egy leány vonzerejének, szépségének megállapítása nagyban függött attól, hogy mennyire hasonlít egy tuberkulózisos betegre.

A halálos népbetegségnek számító TBC fehér pestisként söpört végig a világon, különleges, hogy hatása az öltözködési- és divattrendeknél, valamint a szépségideáloknál is meghatározó volt.

A TBC-és női ideál

Marie Duplessis francia kurtizán és párizsi híresség feltűnő szépség volt a 19. század derekán. Az Édouard Viénot által festett, legismertebb portréjáról egy valóban gyönyörű, fekete hajú, ovális arcú, csillogó szemű, elefántcsont bőrű asszony néz vissza ránk. Azonban Duplessis hírneve igencsak rövid életű volt, ugyanis 1847-ben mindössze 23 éves korában elvitte a tuberkulózis.

Az 1800-as évek közepére a TBC már-már járványszintűvé nőtte ki magát Európában, valamint az Egyesült Államokban. A ma már jól ismert „fehér pestis” az egyik legalattomosabb betegség, ugyanis az esetek nagy részében eleinte tünetmentes. A fertőzés később főként a tüdőt támadja meg, azonban megbetegítheti a gyomor- és bélrendszert (ha fertőzött tej fogyasztásával kerül be a szervezetbe), a húgy- és ivarszerveket, a csontokat, valamint a bőrt is. Ezenkívül súlyos károkat eredményezhet a központi idegrendszerben agyhártyagyulladást (meningitis tuberculosa) okozva, a nyirokrendszerben és a vérkeringésben is. Az antibiotikumok kora előtt az áldozatok gyakorlatilag folyamatosan elsorvadtak, sápadtakká váltak és lesoványodtak. 1901-ben a magyar elhalálozások mintegy negyede volt köthető a TBC-hez, tehát népbetegségről beszélhetünk.

Ma már talán kissé morbidnak találhatjuk, de a korban tulajdonképpen romantizálták a betegséget és hatásait, amelyek a halálhoz vezető út állomásai voltak. Azokban az évtizedekben a fertőzés tüneteit fokozatosan beépítették a szépségideálok közé, és hiába értette meg egyre jobban az orvostudomány, hogy miért alakulnak ki ezen elváltozások, a betegség továbbra is uralta a divatot. „A TBC főként 1780-1850 között volt meglepően nagy hatással a női szépségeszményekre” – magyarázta a Smithsoniannak Carolyn Day, a dél-karolinai Furman Egyetem történésze, a Consumptive Chic: A History of Fashion, Beauty and Disease című könyv szerzője.

A tuberkulózisról korábban úgy vélték, hogy örökletes hajlam, miazma, esetleg a környezet „rossz levegője” okozhatja. A társadalom felsőbb rétegei között elég bizarr módon egy leány vonzerejének, szépségének megállapítása nagyban függött attól, hogy mennyire hasonlít egy tuberkulózisos betegre. „Mindez azért volt lehetséges, mert maga a TBC tünetileg fokozza azokat a külső tulajdonságokat, amelyek a korabeli nézetek szerint a szépségideálba beleillettek, ilyen volt például a soványság, a sápadt bőr, a fogyás, az étvágytalanság” – mondta Day.

„Korábban jelentős számú beteg volt, aki éveken át nem vette észre, hogy a finom, átlátszó bőr, a selymes haj, a csillogó, kitágult szemek, a vörös ajkak a TBC jelei, utóbbiakat egyébként a gyakori hőemelkedések okozzák” – jegyezte meg egy 1909-ben a tuberkulózisról íródott orvosi szakkönyv.

Maga a divat a 19. század közepére már túlnőtte a betegség fizikai tüneteit: ennek legragyogóbb példája az egyre szorosabbra húzott fűző okozta abnormális darázsderék, amelyet a hatalmas abroncsú szoknyák még jobban kiemeltek. A felsőbb rétegek tagjai mellett a középosztály asszonyait is elkapta a divathullám, és arcfestékek segítségével egyre sápadtabb bőrt, rózsaszín arcpírt és vörös ajkakat varázsoltak maguknak.

Hosszú szoknyák, méretes pajeszok

A 19. század második felében azonban jelentős változás következett be az orvostudományban: 1882-ben Robert Koch bejelentette, hogy mikroszkópja alatt sikerült kimutatni az elterjedése miatt morbus hungaricusnak is nevezett gümókórt terjesztő bacilusokat. Lassan kikristályosodott, hogy a ragályos fertőzés összefüggésben áll a helytelen táplálkozással és a rossz életkörülményekkel, és bár a nyomor betegségének nevezték, ez pusztított gyakran a gazdagabbak körében is.

A századfordulóra komoly kampányok indultak Európában és a tengerentúlon is a TBC felszámolására. Érdekes módon ez is nagy hatással volt a női divatra: a szakértők szerint ugyanis a hosszú női szoknyák gyakorlatilag felsöprik az utcákon található baktériumokat, és hazaviszik az otthonokba. A szakértők szerint ezt követően kezdett csökkenni a női szoknya hossza. A fűzőt is támadás alá vették, mondván, a légzés és a vérkeringés korlátozása súlyosbítja a tuberkulózis tüneteit. Az új fűződivat már jóval emberbarátibb lett.

Meg kell jegyezni, hogy a férfidivat sem maradhatott ki a kérdésből. A korszakban a dús szakáll, pödört bajusz és/vagy a dús pajesz volt az úr a férfiarcon. Érdekesség, hogy például a briteknél a krími háborúból hazatérő, ott a melegítő tényezői miatt preferáló katonák terjesztették el, azonban Európa-szerte, valamint az Egyesült Államokban is hódított. Akkoriban a borotválkozás nem számított túl higiénikusnak, ugyanis kevésbé tisztították a pengéket. Az 1900-as évekre a szakállt és a bajuszt már „veszélyesebbnek” mondták a borotválkozásnál, így csillaga hamarosan leáldozott.

Széll Kálmán és arcszőrzete

Széll Kálmán és arcszőrzete

„Egyszerűen nincs olyan számítási mód, amely meg tudná mondani a káros baktériumok számát, amely az amazóniai őserdőben egy szakállas arcra leselkedik, de az adatok légiókban mérhetőek” – írta Edwin F. Bowers amerikai orvos, a reflexológia úttörője 1916-ban az McClure’s Magazine-ban. „A kanyaró, skarlát, diftéria, tuberkulózis, szamárköhögés, gyakori és nem gyakori megfázás, valamint számos más fertőző betegség kétségtelenül a pofaszakáll sörtéinek útján terjed” – tette hozzá bölcsen. Az ehhez hasonló szakértői megfigyelések hatására a 20. század első felében valóban eltűntek a dús szőrzetek a nyugati világ férfijainak arcáról. A 19. századi, tuberkulózis inspirálta divateszmények ennek ellenére még sokáig a felszínen maradtak. Visszaszorulásukra azt követően került sor, hogy az orvosok egyre többször kezdték ajánlani pácienseiknek a napozást.

www.mult-kor.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »