Idén sem kap vízummentességet Ukrajna

Az ukránok vízummentességének kérdését az Európai Parlament (EP) jövő év januárjában fogja megvizsgálni.

Ez Európai Parlament hivatalos honlapján olvasható, hogy az Ukrajnával szemben alkalmazott schengeni vízumkényszer eltörléséről az EP képviselői első olvasatban 2017. január 18-án fognak dönteni. Ez azt jelenti, hogy az említett dátumig az ukrán állampolgárok nem kapnak jogot az Európai Unió tagországaiban történő vízummentes beutazásra – tudatja a Korrespondent.net.

Korábban Petro Porosenko ukrán elnök azt ígérte, hogy november 24-ig Brüsszelben jóváhagyják Ukrajna vízummentességét. Ellenben az említett napon Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az EU-Ukrajna csúcstalálkozót követően kijelentette, hogy az Európai Unió csak év vége előtt törölheti el a vízumkényszert Ukrajnával szemben.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt hangoztatta, hogy az EU-nak “mindent meg kell tennie azért, hogy Ukrajna megőrizhesse függetlenségét, szuverenitását és stabilitását”.

Elmondta, a tagállamok mindegyike úgy látja, hogy Ukrajna készen áll a vízumliberalizációra, ez azonban csak akkor léphet hatályba, ha az Európai Parlament és a miniszteri tanács megállapodásra jut a vízummentesség felfüggesztésének könnyítéséről. Hozzátette, “mindannyian reméljük, hogy a folyamatot még idén lezárhatjuk”.

A Junckerrel és Tuskkal tartott közös sajtótájékoztatón Porosenko arról beszélt, hogy a vízummentességi egyezményt csak egy apróbb technikai jellegű probléma akadályozza, de “nagyon közel vagyunk a kompromisszumhoz”.

Nemrég Szerhij Petuhov, az ukrán igazságügy-miniszter helyettese azt vetette fel, hogy Ukrajna önként vállalja el az Európai Unióba érkezett migránsok egy részének befogadását, cserébe az ukrán állampolgárok EU-s vízummentességéért. A miniszterhelyettes ötletére azonban számos felháborodott hozzászólás érkezett a világhálón.

Ukrajna régóta vár az uniós vízumkényszer eltörlésére, amit egyúttal reformtörekvéseik elismerésének tekintenek. A bizottság ajánlásának elnyeréséhez az ukrán szerveknek az európai normákhoz kellett igazítaniuk az adatvédelmi rendszerüket, valamint az útlevelekre vonatkozó előírásokat. Egyúttal garantálniuk kellett a többi között azt is, hogy a bűnüldözés terén készek az EU-val való zökkenőmentes együttműködésre.

Rovatok: BelföldTelepülés: UkrajnaCímkék: vízummentesség, ukrajnai hírekForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »