Huszonöt éves a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium

Huszonöt éves a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium

Püspöki szentmisével kezdődött az ünnepség október 14-én, amelynek keretében a budakeszi intézmény közössége hálát adott abból az alkalomból, hogy az iskola huszonöt esztendeje nyitotta meg kapuit.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az eseményen jelen voltak a helyi közélet vezetői, a fenntartó Székesfehérvári Egyházmegye iskoláinak képviselői, a gimnázium pedagógusai, dolgozói, az intézményben tanuló több száz diák és számos támogató.

A szentmise elején a tanárok és a diákok nevében köszöntötték Spányi Antal megyéspüspököt, majd Filó Kristóf iskolabiztos, plébános köszöntője következett. Beszédében megemlékezett elődjéről, Németh László plébánosról is, aki annak idején sokat tett az iskola megalapításáért.


A megyéspüspök köszöntőjében hálát adott az elmúlt huszonöt év kegyelmeiért az intézmény életében és azért, hogy együtt, egy szívvel és egy lélekkel fohászkodhat az iskola közössége a Jóistenhez. „Isten sok kegyelemmel áraszt el bennünket, nap mint nap. Ajándékot kaptunk és ezt becsülni kell, felismerni, hogy a lehető legjobban tudjuk azt az életben használni” – emelte ki a püspök.

A főpásztor szentbeszédében azt hangsúlyozta, fontos az igaz keresztény értékek megtartása ebben a személytelen világban, ahol sokaknak csak a jelen és a kényelem lényeges. A jeles évforduló alkalmas arra, hogy megálljunk és elgondolkodjunk a történteken. Sok fiatal végzett itt kiváló eredménnyel, de nem csak a jó jegyek, a bizonyítvány, a kiemelkedő versenyeredmények számítanak. Fontos a jó nevelés, a helyes keresztény értékek átadása, az iskola szellemisége. Mindez szükséges ahhoz, hogy később helyt tudjunk állni az életben. „Prohászka Ottokár csodálatos ember, csodálatos tanító volt, egy világító csillag. Isten lobogó fáklyája, aki mindenét odaadva küzdött a keresztény értékek megtartásáért” – mondta a főpásztor, majd hozzátette: „Legyen hála Istennek, hogy mellettünk állt a nehézségek idején is, és legyen hála a kapott tehetségért, az ünnepért, a tanárokért… Küldetésünk van, feladatunk, amelyet az országot szolgálva teljesítenünk kell. Fontos, hogy amit kaptunk, abból semmi el ne vesszen, és az ünnep után megtaláljuk a helyünket az életben. Így leszünk olyan emberré, amilyennek az Úr elképzelt bennünket.”

A szentmise után Török Csaba igazgató Prohászka Ottokár gondolatait idézve köszöntötte a jelenlévőket:„Egy a szükséges tehát, tiszta, szép, nemes, Istent szerető lélek”. Majd felolvasta Kőrösiné Merkl Hilda volt igazgató asszony sorait, aki hivatalos külföldi tartózkodása miatt nem lehetett jelen az ünnepségen. Török Csaba hálával beszélt a kezdetekről, amikor a keresztény értékekben elkötelezett, hívő családok nagy örömére megnyithatta kapuit a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium. Kiemelte, hogy a „Prohászka család” tagjai a nagy püspök nyomán csak elkötelezettséggel és hittel élve tartozhatnak Krisztus egyházához. „Hálával emlékezzünk meg a múltról, szenvedélyesen éljük a jelent és nyíljunk meg a jövő előtt” – zárta beszédét Szent II. János Pál pápa gondolataival az igazgató.


Az ünnepség végén tartották meg „Az irgalmasság Prohászka Ottokár életművében” című, képzőművészeti és esszéírói pályázat díjkiosztóját, majd az intézményvezető átadta a vendégeknek a gimnázium jubileumi kiadványát. Az ünnepen a diákok verses-zenés műsora mellett Jakab Ildikó operaénekesnő előadásában felhangzott Gounod Ave Mariája. Zárásként a gimnázium mindennapjairól vetítettek életképeket.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »