Huszonkét embert gyilkoltak meg egy mexikói tanyán

Huszonkét embert gyilkoltak meg egy mexikói tanyán

A szövetségi rendőrség 22 embert kivégzett egy tanyán tavaly Mexikóban, majd a holttesteket másik helyszínre szállították és fegyvereket helyeztek a kezükbe azért, hogy úgy tűnjön, mintha összecsapásban haltak volna meg – állította csütörtökön egy jogvédő szervezet.

Az Emberi Jogok Nemzeti Bizottsága (CNDH) nevű független állami szerv a 2015. május 22-én a nyugat-mexikói Michoacán szövetségi állam Tanhuato városában történteket vizsgálta. Az incidensben egy drogkartell 42 tagja, illetve egy rendőr halt meg.

A kormány szerint nem történt emberi jogi visszaélés.

Az erőszakcselekményről úgy gondolták, hogy a kábítószerekhez kapcsolódó bűnözéssel hozható összefüggésbe. Tisztségviselők azt mondták, hogy az két helyi kábítószerbanda háborújának legújabb fejezete lehet.

A rendőrök akkoriban azt állították, hogy az áldozatok feltehetően az egyik drogkartell tagjai.

A CNDH azonban megállapította, hogy 40 embert agyonlőttek, egy tűzben égett el, míg egy továbbit elgázoltak. Legalább két embert a rendőrök megkínoztak, néhány holttestet pedig más helyszínekre vittek és fegyvereket tettek a kezükbe, mintha harcban haltak volna meg.

Michoacán azon mexikói szövetségi államok egyike, ahol a drogbandák közötti véres leszámolások megsokszorozódása következtében a legtöbb erőszakos cselekményt követik el az országban. (MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »