Húszmillióért kampányol a kormány a brexit ellen

Pro európai hozzáállását domborítaná ki a magyar kormány a brit népszavazás kapcsán, mindezt a Daily Mailen keresztül. Kérdés, mit szólnának hozzá, ha Merkel tenne ugyanígy a kvótaellenes referendum előtt.

A mai középárfolyammal számolva hozzávetőleg bruttó 21,1 millió forintért hirdeti a magyar kormány a Daily Mail olvasóinak, hogy érdemes az Európai Unióban maradniuk – erről tájékoztatta lapunkat a Kormányszóvivői Iroda. Előző hét végén számolt be róla a Bild: Orbán Viktor belekezdett brexit-ellenes kampányába, és Rogán Antal is arról beszélt Nürnbergben, hogy Nagy-Britanniának az unióban kellene maradnia. Kovács Zoltán kormányszóvivő vasárnap megerősítette az MTI-nek: a szigetország EU-tagságának megőrzése melletti hirdetést jelentetnek meg a brit sajtóban. A politikus kiemelte, Nagy-Britannia uniós tagsága azért fontos, mert az erős Európa csak a nagy tagállamok együttműködésével valósítható meg. Kovács felvetette azt az érvet is, melyet a kampány mögött sejthettünk: hogy szerinte bár a magyar kormányt sokszor vádolták Európa-ellenességgel, de ez a „pro európai hozzáállás” is mutatja, hogy szilárdan hisznek az EU által elért eredmények fontosságában. Ez akkor is így van, ha sok esetben másként képzelik el a kontinens jövőjét – tette hozzá.

Az egész oldalas reklámot a Daily Mail tette közzé hétfői számában. „A döntés az Önöké, de szeretném, ha tudnák, hogy Magyarország büszkén áll Önök mellett az Európai Unió tagjaként” – olvasható a hirdetésben, alatta Orbán Viktor aláírásával, felette pedig a magyar címerrel. Az üzenet világos: a közelgő népszavazáson a magyar kormány szeretné, hogy a britek az EU-ban való maradás mellett döntsenek. Kovács Zoltán egyébként azt közölte, a hirdetést már szombaton lehozatták volna, de ezt két nappal elhalasztották, tekintettel a meggyilkolt munkáspárti képviselőnő, Jo Cox halála miatti kampánycsendre.

Ennyiért hirdetnek

Kíváncsiak voltunk, mennyiért és milyen megfontolásokból tette közzé a kormány a hirdetést, ezért kérdéseinkkel megkerestük a Kormányszóvivői Irodát. Szerettük volna tudni, megelőzte-e más európai vezetőkkel való egyeztetés a kampányt, és nem tartják-e egy más állam ügyeibe való beavatkozásnak a Daily Mailben közzétetteket. Népszavazásra készül a magyar kormány is, és felmerülhet, annak kevésbé örülnének, ha mondjuk Angela Merkel aláírásával egész oldalas hirdetés jelenne meg a Blikkben azzal: a németek büszkék arra, ha az európai együttműködést és a Brüsszel által hozott döntéseket részesítjük előnyben.

A Kormányszóvivői Irodától a tartalmi részre vonatkozó kérdésekre nem, csak a hirdetés közzétételének körülményeivel kapcsolatban kaptunk választ. Közölték, „a többmilliós olvasótáborral rendelkező konzervatív lapban megjelent hirdetés költsége – a mai középárfolyammal számolva – hozzávetőleg bruttó 21,1 millió forint volt.” A hirdetést a Londoni Magyar Nagykövetség helyeztette el az újságban, a foglaláshoz pedig semmilyen közvetítő céget nem vettek igénybe.

A magyar munkavállalók érdekében?

Már korábban is tudni lehetett, hogy a magyar munkavállalókat nem túl jól érintő változásnak nem örülne a kormány sem. Januárban David Cameronnal találkozott a magyar miniszterelnök, és felszólalt a brit szociális korlátozási tervekkel szemben. Márpedig a szociális juttatások kérdése, más országok állampolgárainak befogadása az egyik fontos témája a brit euroszkeptikusoknak. „Mi nem élősködni megyünk Nagy-Britanniába, a magyar munkavállalók dolgozni akarnak, és jól is dolgoznak” – fejtette ki a kormányfő. Orbán ekkor is barátságos hangot ütött meg Cameronnal: mint mondta, a brit vezető három pontja mellé, amivel az Európai Uniót reformálná meg, teljes mellszélességgel oda lehet állni, az említett egyben viszont még további tárgyalások szükségesek. Orbán ekkor 55 ezer angliai magyar munkavállalót említett, de lehetett már ennél magasabb számról is hallani.

A brit euroszkeptikusokat ez nem győzheti meg

A Policy Solutions stratégiai igazgatója, Boros Tamás is a Cameronhoz fűződő jó viszonyt említette a kampányba való beszállás lehetséges okai között  Az elemző szerint a brit miniszterelnök azon vezetők egyike, akik hasonló elképzelésekkel rendelkeznek az Európai Unióról, mint Orbán Viktor. Jóval kevesebb uniós hatáskört, a nemzetek laza szövetségét szeretnék elérni, azt, hogy Brüsszel és más tagállamok lehetőleg minél kevésbé szóljanak bele az ország ügyeibe. Boros szerint közrejátszhat így az is, hogy Nagy-Britannia kilépésével a legerősebb támogatót veszíthetnénk el. A politológus úgy látta, konkrét hatása a népszavazásra nemigen lehet a kampánynak, inkább csak szimbolikus kiállásról van szó. Kérdésünkre, hogy ezzel a kormány kialakíthat-e magáról egy EU-pártibb képet a brüsszeli és európai vezetők körében, Boros úgy válaszolt: ha eljut az uniós vezetőkhöz a hír, lehet ennek ilyen hatása is. Érdekes lehet az is, az európai közvéleményre hathat-e a kampány: már egy ideje inkább a kilépést pártoló vezetők, Marine Le Pen és Heinz-Christian Strache mellett emlegetik Orbánt, az összképen pedig nyilván nem segítenek a Brüsszelnek üzengetős plakátok sem. Ugyanakkor, mint azt Boros is leszögezte, az uniós tagság mellett Orbán eddig is egyértelműen kiállt, azt kommunikálva, hogy belülről szeretne reformokat elérni.

Mindenesetre a hirdetés kontraproduktív is lehet befogadói oldalról: az elemző kifejtette, a kilépés mellett állókat épp az zavarja, hogy mások beleszólnának országuk ügyeibe. Ezt a felhívást ők újabb intő jelnek gondolhatják, hogy mások mondanák meg a briteknek, mit tegyenek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »