Húsz éve mondja Woody Allen nevelt lánya, hogy hétéves korában molesztálta a zsidó, eddig nem hittek neki

Húsz éve mondja Woody Allen nevelt lánya, hogy hétéves korában molesztálta a zsidó, eddig nem hittek neki

Először adott tévéinterjút Woody Allen (eredeti, zsidó nevén Allan Stewart Konigsberg) nevelt lánya, Dylan Farrow. A most 32 éves nő a CBS This Morning című műsorában beszélt Gayle King műsorvezetőnek arról, hogy kitart amellett, hogy a rendező molesztálta gyerekkorában.

Dylan Farrow először több mint húsz évvel ezelőtt, nevelőszülei, Mia Farrow és Woody Allen szakításakor beszélt arról, hogy Allen hétéves korában zaklatta. A rendőrség akkor nem talált olyan bizonyítékokat, melyek alátámasztották volna a vádakat. Az ügy 2014-ben került elő újra, amikor Farrow immár felnőttként közölte, hogy kitart az állításai mellett.

Tavaly decemberben a Harvey Weinsten-ügy kirobbanása után Dylan Farrow a Los Angeles Timesban közzétett egy cikket, amiben többek között azt írta: miközben Harvey Weinstein áldozataira mindenki odafigyel, vele és az őt ért traumákkal senki nem foglalkozik, pedig már évekkel ezelőtt elmondta, hogy még csak hétéves volt, amikor nevelőapja molesztálta. Azt is furcsállja, hogy miközben Weinsteint Hollywood kiközösítette, Allen tovább dolgozhat, sőt, senkinek eszébe sem jutott új filmjét levenni a mozik műsoráról.

Hírdetés

A dolgok azóta annyit változtak, hogy egyre több hollywoodi színész, többek között a Lady Birddel Oscar-esélyes Greta Gerwig és Mira Sorvino, aki Oscart kapott Allen Hatalmas Aphrodité című filmjében való alakításáért, jelentette ki, hogy többet nem hajlandó a rendezővel dolgozni. Mások, például a Szólíts a neveden sztárja, Timothée Chalamet azt mondták, hogy nem fogadnak el pénzt Woody Allen következő, A Rainy Day In New York című filmjében nyújtott alakításukért, illetve jótékony célra ajánlották fel azt.

A Dyaln Farrow-val készült teljes interjú csütörtökön kerül adásba, de egy rövid részletet már közzétettek belőle. Ebben Farrow azt mondja, kitart amellett, hogy az igazat mondja. Úgy gondolja, fontos, hogy az emberek megértsék, az olyan esetek is számítanak, ahol egy vádló és egy megvádolt személy van. Ezzel arra utalt, hogy Harvey Weinstein és a többi, a zaklatásba belebukott filmes esetében általában többen állították, hogy az illető zaklatta őket. Azt is elmondta, hogy dühös, amiért az elmúlt években nem hittek neki, de reméli, hogy most másképp lesz.

(Index nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »