Húsvétvasárnap a Körképen Molnár Tamás pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztorával

Húsvétvasárnap a Körképen Molnár Tamás pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztorával

Nyitókép: Pozsonyi katolikusok FB-oldala

Ezen a héten Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztort, egyházjogászt, a Pozsonyi Főegyházmegye helyettes bírósági helynökét kértük fel arra, hogy lelki táplálékot, erőforrást biztosítson mindazoknak, akiknek szükségük van rá ezekben az egyre nehezebben tűrt, embert próbáló napokban, a nagyböjti időben.  

Húsvéti örömünk: a szenvedéstörténet után dicsőséges győzelem következik

Bár a Passió utolsó filmkockái is a halálon aratott győzelmet sugározták, a rendező egy teljes filmmel kíván a keresztény tanítást hitelesítő és megpecsételő nagy tény üzenetének teret adni: Jézus feltámadt a halálból, Jézus örökké él. Mert így van értelme az egésznek. Ez ad reményt. A mi örök életünket illetően is. Ezt ünnepeljük húsvétkor. Az idei, 2021-es húsvét alkalmával is, amikor oly nagy szükségünk van reményre, a megújulásba vetett hitre.

 

A Körkép.sk Kedves Olvasói! Immár több mint másfél évtizeddel ezelőtt, 2004-ben mutatták be Mel Gibson Jézus Krisztus drasztikus szenvedéstörténetét bemutató filmjét, a Passiót. Sokat emlegetett film volt ez akkor, de minden bizonnyal azóta is sokan (ismételten) megnézték. Gondolom, a tavalyi és idei karantén-hangulatot is magán viselő ünnepkör, vagy már az azt megelőző nagyböjti idő egyik programja is volt valakiknek a Passió végignézése. A Megváltó földi életének utolsó napjait vázolni próbáló alkotásnak évek óta készül a folytatása, egy újabb film: a Feltámadás.

A Passiót a Feltámadásnak kell(ett) követnie. S itt most korántsem csupán a filmszakma vizein evezve állítom ezt. Ha mi is úgy tekintünk az emberi élet földi éveire, évtizedeire, hogy egy halál és temetés utáni folytatásban is gondolkodunk, ez szemléletmód- és hozzáállás-változást hoz magával ahhoz képest, ha csak a földi keretek közé szűkítenénk egy személy lelkének létét. Tudom, nem könnyű téma ez most, mikor annyian gyászolnak világszerte a világjárvány vagy egyéb okok miatt elhunyt hozzátartozókat, barátokat. Mégis úgy vélem, fontos, hogy a gyász szomorú idején is felkínáljuk a hitünk tanítása szerinti reményt és egyben vigaszt.

Ferenc pápa két évvel ezelőtt közzétett, fiatalokhoz intézett levelét saját kezűleg írt bevezető soraival így kezdi: „Él Krisztus, a mi reményünk (…). Az első szavak tehát, amelyekkel minden keresztény fiatalhoz fordulni szeretnék, ezek: Ő él, és azt akarja, hogy élő legyél!” Ez a néhány (nem csak fiataloknak szóló) szó is tanúságtétel arról, hogy Krisztus feltámadt – ahogy ezt húsvétkor, de lényegében minden egyes vasárnap, Krisztus feltámadásának napján ünnepeljük, sőt, ami minden egyes nap reggelén, az új napot megköszönve, a napfelkeltében is szép jelképet látva eszünkbe juthat. Az egyházfő idézett gondolata szerint az is jusson eszünkbe, hogy a Feltámadott azt akarja, hogy mi is élők legyünk! Éljen a lelkünk, éljünk helyesen, helyes értékrend szerint, élhessen majd halhatatlan lelkünk a földi élet után is örökre boldogan. Vagyis a mi történetünk is jól folytatódhasson. Ebben a történetben is legyen feltámadás, legyen örök boldogság! Így legyen teljes a kép!

Hírdetés

Ha hagyjuk, Krisztus élővé tesz bennünket. Mi pedig éljünk úgy, hogy életünk hirdesse: Jézus él. Például azzal, hogy a feltámadás napját, a vasárnapot másként töltjük, mint a többit. Félretéve a hétköznapi munkákat, több minőségi időt szentelve a családtagokra, egy kellemes sétára a természetben, egy beteg ismerős meglátogatására, valami olyanra, amivel másnak is örömet szerzünk, s érezzük, saját lelkünknek is jót tesz, egy baráti találkozásra – mihelyst ezt a járványügyi óvintézkedések lehetővé teszik (de addig is tartsuk a kapcsolatot legalább telefonon keresztül).

Ha hiszünk a materialista világon túli életben is, akkor ezt a napot még inkább igényünk lesz a megfizethetetlen lelki értékekre fordítani. Nem egy elfecsérelt nap, hanem egyént, családot, közösséget megújító nap lesz a vasárnap, az egymásra és saját testi-lelki töltekezésünkre odafigyelő, megszentelt nap, Annak dicsőítésére, Aki megszentelte a hetedik napot. Számunkra, keresztények számára Krisztus feltámadása óta a vasárnap lett az a nap, amelyet a feltámadás örömében saját megszentelődésünkre, „lelki feltámadásunkra” használhatunk fel.

A mindannyiunkat Megszentelő meghív arra, hogy megálljunk, megpihenjünk, minőségi időt, rohanás nélküli perceket szánjunk arra és azokra, ami és akik fontosak számunkra. Ugye ismerős gondolatok?! Tavaly, az első „karantén-húsvét” táján hány és hány ilyen és ehhez hasonló megfogalmazás, jófeltétel, terv volt hallható, olvasható sokaktól. Mennyire sikerült mindezt kivitelezni az elmúlt egy esztendő során?

Vasárnap ünneplőbe kell, hogy öltözzön a lelkünk, úgy, mint most, húsvétkor is. Mert így teljes a kép. Mert így van értelme. Mert halhatatlan lelkünkre itt és most kell odafigyelnünk, s az öröklét szemszögéből kell tudnunk bölcsen élnünk földi napjainkat is, még ha azok most valamiben eltérőek is a hosszú éveken át megszokottaktól. Bátorság, ne féljünk, biztosan jönnek jobb idők, de ami egészen biztos, ránk is vár a feltámadás. Kegyelmekben gazdag, békés húsvétot kívánok mindenkinek, jó egészséget minden kedves Olvasónak és Szeretteiknek!

Molnár Tamás atya

Képek: pozsonyikatolikusok.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »