Húsvéti töprengések

Húsvéti töprengések

Két arcot nézek a Krónika címoldalán, az el-Bakraoui testvérpár jó és tiszta arcképét. Nem tudok elszakadni tőlük. Amikor nem nézem is, látom őket.

tdy_neely_suspects_160323__834560.nbcnews-ux-1240-700_b

Khalid a nagyobb, aki olyan 25 éves lehetett, csak félig néz befele, inkább kifele, bele a végtelen semmibe. A kisebbik, Ibrahim arca érzőbb, érzékenyebb, azt is mondhatnám: fájdalmas. Bizonyára mindketten tudják-tudták már akkor, amikor ezek a képek készültek, hogy halálra jelöltettek ki, meg kell halniuk. Amiként történt az ama gyászos keddi napon, Brüsszel repülőterén. A tévé jóvoltából azt is láttam már, ahogy taszítják csomagtalan csomagvivő targoncájukat pár pillanattal a haláluk előtt. Taszítják a jobb pozíciójú helyzet felé, ahol önmaguk felrobbantásával, mondjuk úgy: önmaguk halálával több embert ölnek, ölhetnek meg. Mert halálukkal is feladatot teljesítenek: életeket oltanak ki.

De itt, ezen a képen még emberek. És Ibrahim befele néző fiatal, aki ha nem tudja is, tisztában van vele, hogy mi az: meghalni. Mi az: nem lenni! S merem belelátni a Khalid képébe, hogy ő is tudja. Nem kifejezéstelen az ő arca sem, vagy: semmiképpen sem gonosztevő arc. Emberi arc mindkettejüké. Olyan arc, mint a Krisztusé lehetett ama nagypénteken, amikor vitte a keresztjét. Őrajtuk is ott van önnön keresztjük, ott a nézésükben, és ott a sorsukban is.

Krisztus áldozat volt. Soha senkinek rosszat nem tett, azért kellett meghalnia. Én most azon töprengek, hogy vajon tudják ők ezt? Tudják, hogy milyen szörnyű dolgot fognak pár perc múlva elkövetni? Kioltják náluk is ártatlanabb emberek életét? Igen, náluk ártatlanabbakét. Mert hiszem azt, hogy valahol ők is ártatlanok. Vagy inkább: áldozatok. Áldozatai egy szörnyű kornak.

„Hazák vesztek el – ki meri siratni verkli futamokkal? Van-e remény még emberi fajunkban?” – jutnak eszembe Illyés Gyula verssorai (Bartók), illetve a velük kifejezett gondolat, érzés, jajkiáltás.
Az ő hazájuk is elveszett. Nem miattuk, nem az ő rosszaságuk miatt, hanem azok miatt, akik országokat dúltak-dúlnak szét. Csak úgy! A haszonért! A földben ott rejtőző kincsekért. Megtámadták s tömegsírrá tették Afganisztánt, ahol egy párját ritkító becsületes nép élt, büszke bevehetetlenségére, szabadságára és emberi méltóságára.

Aztán ugyanazok a gyilkosok hazug váddal illették, támadták és gyilkolták meg Irak rendtartó vezetőjét, csak azért, hogy az országát prédaterületté, s azzal százezrek temetőjévé tehessék. Aztán ugyanezért prédahadszíntérré tették Líbiát, majd a földkerekség egyik legrégibb országát, az egyetemes teremtő szellem egyik leggyönyörűségesebb színhelyét, a szárnyas bikák és oroszlánok Szíriáját. Láttam egyik városuk, Homsz – ahol mellesleg magam is jártam – pilóta nélküli repülőgépről készített jelenlegi képét. Rom és rom és rom, tízemeletes tömbházak százai eldőlve, romba döntve, s még emberek sincsenek, akik azok alatt a romok alatt kapirgálnak, mert elpusztították őket. Lehet, hogy éppen onnan indult el ez a két szerencsétlen. Talán bosszút állni!

De nem! Ugyanaz az erő küldte őket, amely az ő hazájukat elpusztította, hogy pusztítsák el Európát is. Mert: „nemzetközivé válik” – azaz kell hogy váljék holnapra a világ. Tele bukszák osztották nekik is a pénzt, hogy menjetek, öljetek, pusztítsatok. S ugyanazon a pénzen képezik vagy vásárolják meg azokat, akik kihasználva az évezredek kialakította európai krisztusi szellemet, odaállíttattak helyeikre, hogy az Ibrahimok segítségével, kihasználásával elpusztítsák azt. S pusztítsanak el csodálatos kultúránkkal minket is. Szörnyű folyamat játszódik le napjainkban.

A lelketlen erő, mely mögött ott a hatalom korlátlan vágya, odalöki, odafizeti – mert pénz nélkül, a pénz megszerzésének, birtokba vételének vágya, értelme nélkül hasonló dolgok nem történnének – ezeket a szerencsétlen fiatalokat, hogy öljenek! És az erkölcs? A Biblia parancsolata, hogy „Ne ölj!” vagy a Korán parancsolata, hogy aki egy ártatlan embert megöl, az emberiséget öli meg, félredobatnak, és ezeknek a szerencsétleneknek azt is beadagolják, hogyha a hitedért halsz meg, a paradicsomba jutsz. És a szerencsétlen fiatalok odadobják – duplán becsapva – életüket, amiből nekik is csak egy van. S mint felbérelt lények áldozatok azzal is, hogy valójában a saját istenük parancsolata ellen cselekszenek.

Hitetlen hívők! Önmaguk megölői!

Kik hát a gyilkosok? Azok, akik mögöttük állnak. Nevezhetik őket akárhogy, akár korunk márkás politikusainak a nevével. És az Ibrahimok feladata fegyvertöltelék-feladat, elpusztított gyilkosok ők, akiknek a hagyományos rend elpusztításához kell hozzájárulniuk saját „megfizetett” halálukkal, s azzal, hogy holtukban is ártatlan embereket ölnek.
*
Már ama hajdani nagypénteken azt üvöltötte a megtévesztett tömeg Poncius Pilátus „kinek kegyelmezzek” kérdésére, hogy kegyelmezz a rossznak, s öld meg a jót! A folyamat azóta is tart. „Öld meg a jót!” – hangzik a gyilkos kiáltás, parancsolat. S amiként akkor sem a végrehajtó, azaz Poncius Pilátus ölt, úgy ma is ez a lelkekbe rejtett, beültetett gonoszság öl. És a megöltek – azok is, akik magukat is megölik – áldozatok.

Ha nem veszi vissza a világ fölötti hatalmat a sátáni erőtől az erkölcs krisztusi parancsolata, jaj mindazoknak az értékeknek, melyek ellen ama nagypénteki napon már kezet emelt a rossz. Kezet emeltek a Barabások biztatói és védelmezői.

Gazda József

A szerző kézdivásárhelyi író, szociográfus


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »