„Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet” – 75 éve halt meg Teleki Pál

„Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet” – 75 éve halt meg Teleki Pál

Hetvenöt éve, 1941. április 3-án követett el öngyilkosságot gróf Teleki Pál miniszterelnök, földrajztudós, akadémikus, a múlt század egyik legellentmondásosabb megítélésű magyar politikusa. Halála után a Kerepesi temetőben temették el.

Széki Teleki Pál gróf erdélyi arisztokrata család sarjaként született 1879. november 1-jén Budapesten. Jogi tanulmányai mellett geológiát és földrajzot is hallgatott. 1905-től volt alkotmánypárti országgyűlési képviselő, majd több külföldi tanulmányutat tett, még Szudánban is járt. 1909-ben nevezték ki a Földrajztudományi Intézet igazgatójának, 1913-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Az első világháborúban önkéntes főhadnagyként szolgált a szerb és az olasz fronton, 1919-ben részt vett a tanácskormány ellen szerveződő szegedi ellenkormányban. 1920-ban a trianoni békeszerződésről tárgyaló küldöttség tagja volt, de a néprajzi viszonyokat híven tükröző, híres “vörös térképével” sem tudta elérni, hogy a győztes hatalmak Magyarország megcsonkításakor figyelembe vegyék az általuk is deklarált etnikai elvet.

1920 márciusától külügyminiszter, majd júliustól kormányfő volt. A sors fintoraként neki kellett a parlamenttel ratifikáltatnia a trianoni békét, fellépett a szélsőjobboldali különítményesek ellen, kisebb földreformot hajtott végre, ugyanakkor bevezette a botbüntetést és Európa első “faji” jogszabályát, a numerus clausust. Tisztségéről 1921 áprilisában, az első királypuccs után mondott le, miután kiéleződött viszonya Horthy Miklós kormányzóval. Továbbra is képviselő maradt, neve felmerült az 1925-ben kirobbant frankhamisítási botrány kapcsán is, mert a hamis bankjegyeket az általa vezetett térképészeti intézetben nyomtatták. Főcserkészként vezette a hazai cserkészmozgalmat, folytatta tudományos munkásságát is, tanszékvezető és egyetemi rektor, az Eötvös Kollégium kurátora, az értelmiségi elitképzés irányítója, 1925-ben akadémikus lett. Több tudományos intézetet hozott létre, és a revíziót igyekezett tudományos érvekkel alátámasztani.

Másodszor 1939 februárjában lett kormányfő. Három hónappal később kihirdette a második zsidótörvényt, s megindult a harmadik törvény előkészítése. Elfojtotta a baloldali mozgolódásokat, de betiltotta Szálasi szélsőjobboldali Hungarista Pártját is. Kormányzása alatt – német támogatással – folytatódott a területi revízió, visszakerült Kárpátalja, és a második bécsi döntés után Észak-Erdély is. Ennek fejében Teleki engedményekre kényszerült Hitlerrel szemben, de az ország szuverenitását igyekezett megőrizni. A második világháború 1939. szeptember 1-jei kitörése előtt elutasította, hogy a Lengyelországot lerohanó német hadsereg szerelvényei keresztülhaladjanak az országon, a lengyel vereség után a közös határon át több tízezer lengyel menekültet fogadott be. Külpolitikai lehetőségei azonban – miután Magyarország 1940 novemberében csatlakozott a német-olasz-japán háromhatalmi egyezményhez – egyre szűkültek.

1940 végén örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával. Amikor 1941 márciusában Belgrád németellenes fordulata után Hitler elhatározta Jugoszlávia lerohanását, s ebben magyar részvételt is követelt, a miniszterelnök választásra kényszerült a területi revíziót is felajánló Németország és a Nyugat között, amely közölte: a magyar részvételt háborús oknak tekintenék. Teleki nem látván kiutat, április 3-án éjjel főbe lőtte magát, Horthynak címzett búcsúlevelében így írt: “Szószegők lettünk – gyávaságból… A gazemberek oldalára álltunk (…) Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.” A történészek többsége egyetért abban, hogy a kilátástalan helyzetbe került Teleki öngyilkosságot követett el, így akarva megmenteni a maga és a nemzet becsületét. Már a kortársak közül is sokan voltak azonban, akik gyilkosságra gyanakodtak, s ezek az elméletek még ma is tartják magukat.

Teleki megítélése mindmáig ellentmondásos. Tudósként, tudományszervezőként érdemei elévülhetetlenek, politikusként azonban korántsem volt sikeres. Döntő pillanatokban a legtöbbször rosszul választott (igaz, valóban jó döntéseket nem is hozhatott volna), irányvonala végső soron tévútnak bizonyult, és olyan feloldhatatlan dilemma elé állította, amelyet mindvégig el akart kerülni. Halála után a Kerepesi temetőben temették el, hamvait 1947-ben a Gödöllő melletti Máriabesnyő temetőjébe helyezték át. Néhány éve felmerült, hogy szobrot kapjon, de élénk vita után az emlékművet nem a budai Várban, hanem Balatonbogláron, a lengyel menekültek városában állították fel.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »