Hrinyevics: 2017-ben a tanárok fizetése 50 százalékkal fog emelkedni Ukrajnában

2017-ben a tanárok fizetése nem 30, hanem 50 százalékkal fog emelkedni – jelentette ki Lilija Hrinyevics ukrán oktatásügyi miniszter „Az oktatásügy és a tudományok helyzete Ukrajnában, valamint finanszírozásának problémái „címmel megtartott parlamenti meghallgatáson.

Hrinyevics nyomatékosította, hogy az oktatásügyi dolgozók béremelésére az ukrán kormány 52 milliárd hrivnyát különített el, ami 10,2 milliárd hrivnyával több, mit amennyi a 2017-es költségvetésben szerepelt eredetileg, s amelyet a Legfelsőbb Tanács első olvasatban már megvizsgált.  Ezáltal a pedagógusok fizetése az előzetesen tervezett 30 százalék helyett 50 százalékkal fog emelkedni 2017-ben – írja az UNN hírügynökség.

Az oktatásügyi miniszter azt is közölte, hogy a magasabb diákösztöndíjak a megélhetési minimum szintjére emelkednek majd annak érdekében, hogy a tehetséges fiatalokat az igencsak hiánycikknek számító szakmák felé vonzzák (tanár, mérnök).  Az a terv, hogy az ezeken a szakokon tanuló diákok számára jelentősen növeljék az ösztöndíjak mértékét.

Mindezeken kívül a következő évben szubvencióban részesülhetnek majd a helyi költségvetések, melynek az a célja, hogy állami támogatásban részesítsék azokat a személyeket, akik sajátos oktatásban részesülnek. Erre a célra 209 millió hrivnya van elkülönítve.

Csatolt_cikkek: Hasonló cikkek:A minimálbér emelését a pénzügyminisztérium adókkal készül egyensúlyozniAlaposan meg lesz adóztatva a 3200 hrivnyás minimálbérA minimálbér emelése miatt többen munkanélkülivé válhatnak UkrajnábanRovatok: GazdaságTelepülés: UkrajnaCímkék: fizetésemelés, drasztikus fizetésemelések Ukrajnában, pedagóusok, ukrajnai hírek, ukrán gazdaság, gazdaság, Hrojszman-kormányForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »