Hozzá ne érjen! Veszettek lehetnek a denevérek

Denevérben mutatta ki a veszettség vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma Budapesten – közölte honlapján a hivatal szombaton. Az állategészségügyi hatóság felhívja a figyelmet, hogy ha valaki – akár legyengült, akár elhullott – denevért talál a földön, puszta kézzel semmiképpen ne fogja meg, hanem kérje szakember segítségét.

A hivatal közlése szerint szeptember elején szállítottak be egy legyengült denevért a Fővárosi Állat- és Növénykert mentőközpontjába, ahol az október elején elpusztult. A tetemet az állatkert munkatársai veszettség gyanújával küldték el a NÉBIH laboratóriumába, a betegséget a vizsgálatok is igazolták. 

A denevért az állatkert teljesen elszigetelt egységében tartották, a látogatók nem érintkezhettek vele – jegyezték meg.

Hírdetés

A tájékoztatás kitér arra, hogy az elmúlt négy évtizedben mindössze négy olyan esetet írtak le, amikor denevér veszettségvírus emberben okozott halálos kimenetelű fertőződést: három esetben denevér harapásához volt köthető a megbetegedés, az áldozatok közül kettő denevérkutató volt.

A fertőzés közvetlen kontaktussal, azaz harapás útján, vagy a fertőzött állat nyálának a nyálkahártyákra, sebbe vagy szembe jutásával terjed, így azok, akik nem foglalkoznak hivatásszerűen denevérekkel vagy nem kerülnek kapcsolatba velük, nincsenek kockázatnak kitéve – tudatta a NÉBIH Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatósága.

A szervezet azt tanácsolja, hogy ha véletlenül berepül a szobába egy denevér, ne fogjuk meg, hanem kapcsoljuk le a villanyt és hagyjuk nyitva az ablakot, általában az állat néhány kört repül tájékozódás céljából és magától kitalál.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »