Hosszú Katinka: nem doppingoltam!

Hosszú Katinka: nem doppingoltam!

Úgy tűnik, az amerikai szaklapok mindent megtehetnek, bárkit becsmérelhetnek. A Swimming World Magazine – más lapok mellett – doppingolással vádolta meg a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkát, aki szerette volna beperelni a rágalmazó lapot. Az arizonai bíróság a véleményszabadságra hivatkozva elutasította az Iron Lady keresetét.

Már nem is jelentett meglepetést senkinek, hogy a Hosszú Katinka által tönkrevert amerikai úszók veresége miatt az ottani újságírók együttes támadást indítanak az Iron Lady ellen, doppingolással vádolva őt. A 400 méteres vegyes úszást világrekorddal megnyert úszónőt azzal vádolják a nemzetközi úszószaklapok – Swimming World Magazine és a Sports Illustrated, illetve a WorldSwimvortex –, hogy Hosszú nem tudna ilyen eredményt elérni tiltott teljesítményfokozók nélkül. A Magyar Úszó Szövetség elnöke, Gyárfás Tamás nyílt levélben – amit megküldött a fenti lapok főszerkesztőinek – kiállt Hosszú Katinka mellett.

A háromszoros olimpiai bajnok a Swimming World-öt a vádaskodás miatt be is perelte, ám most kapta meg az értesítést, hogy azt az arizonai bíróság a véleményszabadságra hivatkozva elutasította. Hosszú Katinka egy közleménnyel reagált erre, kiemelve, nem doppingolt, eredményeit tiszta eszközökkel érte el.

– Nem sokkal az utolsó versenyszámom után kaptuk a hírt Rióban, hogy az arizonai bíróság a véleményszabadságra hivatkozva elutasította a keresetünket, amit a Swimming World Magazin és Casey Barrett ellen adtunk be, miután tavaly májusban rágalmazó cikket jelentetett meg rólam valótlan állításokkal. Egyértelmű, hogy Mr. Barrett és a Swimming World Magazin úgy próbál az úszósportban aktuális maradni, hogy botrányokat kelt ott, ahol egyébként nem léteznek – az én rovásomra. Tudatában vagyunk, hogy Mr. Barrett és a Swimming World Magazin továbbra is folytatta az én, és más külföldi olimpikon úszók lejáratását. Most a jogi csapatommal egyeztetjük, hogy mik a lehetőségeink és bár csalódott vagyok, hogy a bíróság így határozott, azt továbbra is állítom, hogy a riói olimpiai játékokon elért eredményeimet szabályos körülmények között értem el. Mr. Barrett és a Swimming World Magazin által tett kijelentések nem igazak. A riói élményeink nagyszerűek voltak és a többi sportolóval, edzővel, kisegítő személyzettel történt interakcióink mind megtestesítették az Olimpiai Játékok fő értékeit – olvasható Hosszú Katinka közleményében.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »