Hosszú Katinka 200 méter háton nyert ezüstérmével döntötte meg Egér magyar eredményességi rekordját

Hosszú Katinka 200 méter háton nyert ezüstérmével döntötte meg Egér magyar eredményességi rekordját

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka ezüstérmet nyert 200 méter háton a riói játékok pénteki versenynapján.

A brazil metropoliszban korábban három aranyérmet szerzett bajai úszó 2:06.05 perces idővel, óriási csatában lett második az amerikai Maya Dirado mögött.

A 27 éves Hosszú korábban 400 méter vegyesen világcsúccsal, 100 méter háton minden idők második legjobb idejével, 200 méter vegyesen pedig olimpiai rekorddal nyert.

Hosszú az előfutamban, majd az elődöntőben is országos csúcsot úszott, a fináléban azonban minimálisan, két századdal elmaradt ettől.

A néhány magyar szurkolótól is hangos Olimpiai Uszodában a rajtot követően a Vasas szupersztárja – aki az elő és a középfutamban egyedüliként úszott 2:07 perc alatti időt, ezzel több mint egy másodperccel volt jobb a másodiknál – szinte azonnal az élre állt, az első forduló után világcsúcsrészidőn belül volt és magabiztosan vezetett, féltávnál már közel egy testhosszal ellépett. Az utolsó 50-re fordulva sokkal jobban jött ki a delfinezésből, és ekkor úgy tűnt, nem vehetik el tőle a győzelmet, az amerikai azonban óriási hajrával feljött, s végül jobb benyúlásával hat századdal győzött.

A versenyt követően Hosszú így értékelt az M4 Sportnak: „Az emberben mindig benne van, ha ilyen szoros küzdelemben veszít, hogy csak egy kicsi kellett volna még. De négy érem után azt hiszem, nem nagyon bánkódhatok”.

Hosszú mostani sikerével felnőtt pályafutása 60. érmét szerezte olimpián, világ- és Európa-bajnokságokat tekintve 50 és 25 méteres medencében.

Hosszú ezzel a második helyével 3 arany- és 1 ezüstérmet nyert Rióban, azaz megdöntötte Egerszegi Krisztina egy olimpián elért magyar eredményességi rekordját: a legendás Egér 1992-ben Barcelonában 100 és 200 méter háton, valamint 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre. A sportágtól független magyar csúcs Keleti Ágnes nevéhez fűződik, a fantasztikus tornász 1956-ban Melbourne-ben négy aranyat nyert.

Eredmények:
női 200 m hát, olimpiai bajnok:
——————————-
Maya DiRado (Egyesült Államok) 2:05.99
2. HOSSZÚ KATINKA 2:06.05
3. Hilary Caldwell (Kanada) 2:07.54

(MTI – M4)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »