Hosszú: A rendszerszintű problémák nem szűntek meg

“A legsötétebb éjszaka is idővel véget ér és kisüt a nap!” – így fogalmazott Gyárfás Tamásnak, az úszók elnökének lemondására válaszul Facebookon Hosszú Katinka, aki a tavaly széttépett szerződéssel háborúba kezdett Gyárfásékkal szemben. Mivel ő maga szólította fel lemondásra az elnököt, a tegnapi döntés abszolút győzelmeként értelmezhető. A siker felett érzett örömét hosszabb Facebook-bejegyzésben tette közzé, melyben megismétli, amit szerdán Cseh László hangsúlyozott nekünk: a rendszerszintű problémák nem szűntek meg az elnök távozásával. Íme a teljes bejegyzés:

A tegnap reggeli események egy új korszak kezdetét jelentik. Egy olyan korszakét, ahol a szakmaiság és a magyar úszósport érdeke minden eddiginél előbbre való lehet, ahol nincs helye félelemnek és bizonytalanságnak. Hazánk összes úszója, a felkészülésüket segítő edzők, szakemberek lehetőséget kaptak arra, hogy együtt, korlátok és gátak nélkül dolgozhassanak azon, ami valójában a feladatuk. Egy olyan változás következhet, ami az épp úszni tanulóktól egészen a tekintélyes szakmai múlttal rendelkezőkön át mindenkinek teret és – nem utolsó sorban – reményt adhat arra, hogy számításba vegyék a véleményüket, problémáik a megfelelő figyelmet kapják és segítsék őket a megoldáshoz vezető úton. A magyar úszósport megmutatta, hogy a vészterhes időkben olyan összefogásra képes, ami eddigi történetében páratlan. A teljes megújuláshoz elengedhetetlen, hogy a jövőben bekövetkező változások beivódjanak az úszás mindennapjaiba, mert a rendszerszintű problémák nem szűntek meg az elnök távozásával. Továbbra is égető szükség van a hatáskörök tisztázására, átlátható szabályokra, megfelelően alátámasztott válogatási- és forráselosztási elvekre, az edzőtáborok hozzáférhetőségének racionalizálására. Óriási feladat áll még a magyar úszósport képviselői előtt, mert az eddigi kultúrát fel kell váltsa egy demokratikusabb működés. A mai nap mindannyian vegyünk egy nagy lélegzetet, és folytassuk együtt azt a megfeszített, alázatos és kemény munkát, aminek célja a 2017-es Budapesti Világbajnokságra való felkészülésen túl az, hogy a magyar úszósport az őt megillető helyen, a világ élvonalában maradjon.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »