Horváth Martin- A szerelem hamis bálványa

Mondjon valaki kapásból egy filmet, amiben nincsen szerelmi szál? Ugye nem is olyan egyszerű… nem sok akad. Manapság elárasztanak minket a romantikus filmek, zenei slágerek, bulvár hírek stb.  Az ember életében a történelem folyamán mindig is kiemelt szerepet kapott a párkapcsolat és az ezzel kapcsolatos érzések, azonban ilyen piedesztálra csak napjaikban lett emelve.
Mi is a szerelem? Kevesen tudnák definiálni, de már az ókori görög filozófiában is, -ami keresztény teológiai berkekben sem épp megvetett gondolat-, a szerelem és a szexus a szellemi világban, a fizikai világ előtti, szellemi létezésben betöltött egység élményt hívatott visszatükrözni. A pre-egzisztenciában, azaz a világ teremtése előtti szellemi síkon az ember nemek feletti létező volt, ami később vált ketté, férfi és női identitásra. A szerelem és a szexualitás pedig kóstoló itt lent a földön abból az élményből, amikor a férfi és a női aspektus eggyé formálódik és átéli halvány szegletét a metafizikai világban lévő egység élménynek.
Azt nem tagadhatjuk, hogy a szeretet és a szerelem materialista keretek között alig, vagy nagyon nehezen magyarázható jelenségek. Ezek tisztán és egyértelműen metafizikai jelenségek az ember érzései között. Márpedig a hatalom mélységesen anyagelvű és tagadni kíván mindent, ami spirituális, ami túl mutat a munka, karrier, pénz „szentháromságának” világán. A 20. század végére pedig foggal, körömmel ki is irtották a földi léten túl mutató princípiumokat. Ilyen volt elsősorban az egészséges tekintély, a nemzeti, kulturális és elsősorban vallási identitásunk. Ide tartoznak még az ezekben gyökeredző hétköznapi irányelveink is, mint a hűség, becsület, büszkeség és sorolhatnánk. Ezeket a marxista és a kapitalista rendszer is kikényszerítette, hogy vágjuk sutba őket, ha életben akarunk maradni. Egyetlen egy emberi érzés maradt, amit személyes és ösztönös mivoltából fakadóan nem tudtak( és részben még(!) nem is akartak) kigyomlálni az emberből: a szerelem.
Az ember pedig menekül ebből a világból belső késztetésénél fogva és keresi a metafizikai kapaszkodókat, amik a sivár anyagi létből kimenekíthetik, mert ösztönösen érzi, hogy az élet és a lét ennél sokkal több. Keresi a megváltást. A felvilágosodás elvette viszont Krisztust, ami egyértelmű megváltó volt évszázadokon át Európában, de elvettek később minden spirituális jelleget és Istenképet is. Elvették tőle a nemes eszményeket még a világon belül is, amiért érdemes küzdeni, és ha kell felül írni az életet, mert elvették a hazaszeretet varázsát, a nemes küzdelmet a hagyományainkban gyökeredző értékekért. Az embernek egyetlen egy ösztönös vágyódása maradt, amit a posztmodern világ nem lopott el még tőle és ez a szerelem. A szerelem maradt a modern ember utolsó reménysége és megváltás eszménye. Utolsó kapaszkodója, hogy életében feloldozást leljen egyhangú és szürke anyagi mókuskerekéből. Persze kapunk pót eszményeket és „megváltókat”, akikre felnézhetünk, mint a filmsztárok, zenészek, celebek. Menekvést rejt még az alkohol és különböző tudatmódosítók, videó játékok, de amíg egy tisztán valós metafizikai érzékelés megmarad nekünk, addig az fog elsősorban győzedelmeskedni a pót-eszmények közül. A szerelem a nyertes. Csak a szerelem hiába alapvetően metafizikai élmény, ettől még nem megváltás. A szerelem más örök érvényű értékek és irányelvek nélkül, öncélú lefelé tartó őrlő spirállá változik. Mert egy kapcsolat nem működik tisztán a másik személybe vetett megváltás reményében. Egy kapcsolat felülről célra rendeltetett, célja pedig magasabb nemes eszmények betöltése. Az emberek zöme egyedül nem képes magasztos célokat elérni, hisz fél-ember. Párban viszont egy egészet alkotva képes elérni a fentről ránk szabott feladatokat és eszmények beteljesítését. A szerelem és a párkapcsolat nem önmaga öröméért létezik kizárólag, hanem erős talapzatként áll, hogy valami magasabb célt tartson. Tartógerenda, ami a főgerendát segíti, hogy megtartsa a háztetőt. Ezért napjaink szerelmi megváltás eszménye csúfos kudarcba fullad. Ahogy a filmekben sem látjuk tovább a jelenetet, csak, hogy hőseink elsétálnak a naplementében friss párként, úgy saját életünkben sem vagyunk képesek továbbgondolni a kapcsolatot. Ahhoz már a többi magasabb rendű eszmény kellene, amiktől megfosztottak minket, vagy nevetség tárgyává tették.
Az ember csalódottságában a szerelem megkérdőjelezésébe menekül, ahelyett, hogy a világ materiális alapeszmeiségét kérdőjelezné meg. Így végül a szerelem és a valamennyire még normális párkapcsolat is bóvli kategóriába kerül a társadalom értékítéletében lassan. Tisztán alantas ösztönös vágyaik kiélésében futókapcsolatokban, nyitott kapcsolatban, pornográfiában, azonos nem adta „gyönyörökben” keresik tovább egyre reményvesztettebben a megváltást. A világhatalomnak pedig végül a szerelem sem lesz útjában, hogy végső döfést mérjen az emberi lény összes metafizikai vágyódására. Akárcsak Orwell 1984 c. regényében, végül a szerelem is bigott és ostoba emlékként él majd. A szerelem nem az élet értelme, nem létezésünk célja. A szerelem nem vált meg és nem teszi az életet egyszerűbbé, sőt csak bonyolultabbá. Rengeteg munkát, alázatot és néha szenvedést igényel egy valódi párkapcsolat. Ennek azonban megvan a jutalma akkor, és csak is akkor, ha előbb megtaláljuk Istent, a tradicionális értékeinket és csak azután, ezek jegyében a szerelmet. Mert ennek szellemében tudjuk a szellemi világ egységélményét megélni, mind a szerelemben, mind a szexualitás által, ellenkező esetben csak az ösztönök fékevesztett világába húz le minket még jobban a föld porába, ahonnan meneküli kívántunk.
Horváth Martin


Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »