Horvát – Magyar barátság, 10. év beszámoló

Viharos körülmények között szerveződött a rendezvény, ami nem szokatlan ezen a téren, de azért itt voltak kérdőjelek bőven.
Ilyen előzmények után őszinte várakozás előzte meg a beszámolót.

2016.november 12.-én reggel  9-10 óra környékén összeszedtük a 9 fős kis csapatunkat és Szlovénia felé vettük az irányt. Az út zökkenőmentes volt, bár az idő nem volt túl biztató velünk szemben. Félúton már hóesésben haladtunk tovább, de a már híressé vált jó hangulatú társaság szinte ügyet sem vetett a hideg szeles időjárásra.Délután 3 óra körül megérkeztünk a megbeszélt helyre, ahol a magyar különítményből mi voltunk az első érkezők (ami egyébként igen meglepő, mert általában min. 1-2 óra csúszásban szoktunk lenni).Néhány szlovén és horvát bajtárs barátian üdvözölt minket, és körbe vezettek minket a helyiségben, amiről aztán kiderült, hogy a koncert helyszíne is lesz egyben. Kávéval, sörrel, üdítővel kínáltak minket, ki mire volt vevő. JElindult a beszélgetés, barátkozás, közben megérkeztek a zenekari buszok is a többi magyar bajtársunkkal. Immár teljes volt a létszám, a magyarok szinte többségben voltak abban a pillanatban. Miután besötétedett, egy szlovén bajtársunk elkísért minket a szálláshelyünkre. Ott elkészülődtünk, felfrissültünk, mindenki átvette a kifejezetten erre az alkalomra készült pólót és este 8 órakor visszatértünk a koncert helyszínére.
 Mire oda értünk teljesen átalakult a hely, az árusok már kipakoltak, mi is kaptunk 2 asztalt, a finomságok pedig a szabad ég alatt sültek. Mindenki tudta a dolgát, a zenekarok próbáltak, a társaság egyik fele dolgozott a horvát és szlovén kapcsolatok mélyítésén, a másik fele pedig az árukat rendezgette az asztalon.9 óra környékén elindult a koncert, a Hundriver nyitotta a sort. 
Őket követte a Kitörés akik remekül bemelegítették a közönséget az Olasz Katastrofnak. Az estét az ST28 zárta utolsó fellépőként, akik meglepetés horvát nyelvű dalaikkal kisajtolták az utolsó szuszt is a közönségből.A hangulat remek volt.A buli hajnali fél3-ig tartott, 3 órakor érkezett meg a szállásra az első magyar turnus, majd  4 órakor megjelent a zenekari részleg is.Egy rövid pihenés után, reggel  8 óra tájékán kicsit álmosan, ki józanul, ki másnaposan, de elindult a csipet csapat hazafelé.  Ismét zökkenőmentes út után délután már mindenki otthon volt és készülhetett a hétfői munkára.
Mindannyian örülünk neki, hogy részt vehettünk ezen a túrán, horvát bajtársainkkal sikerült mélyítenünk 10 éves barátságunkat. Szlovén bajtársainknak pedig köszönjük a baráti fogadtatást, és a vendéglátását.


Forrás:bhhdivision.blogspot.com
Tovább a cikkre »