Horrorvillamos: részleteket hagyott ki, majd sértetten cáfolt a rendőrség

Horrorvillamos: részleteket hagyott ki, majd sértetten cáfolt a rendőrség

Visszautasította a BRFK, hogy közönyösen figyelnék az 1-es villamos vonalán szinte rendszeresen előforduló, utasokat érő atrocitásokat – azok után, hogy lapunk beszámolt a hatóság témában adott passzív, vagy éppen értetlenkedő válaszairól.

Mint ismert, a Magyar Nemzet megírta, hogy a rendőrség nem indított eljárást a villamoson megvert lány ügyében, mivel támadás miatt nem érkezett feljelentés hozzájuk. A a BRFK lapunknak adott válaszaiban a feljelentés hiányára hivatkozott – azt viszont nekünk nem, csak mai közleményükben árulták el, hogy megkeresték lányt, aki valótlanságnak nevezte a bántalmazásáról szóló híreket.

Más kérdés, hogy az érintett a Blikknek nyilatkozva korábban még maga számolt be a támadás körülményeiről.

Hírdetés

Nem járt el elegánsan a hatóság az 1-es villamosról lerúgott kutya ügyében sem: lapunk arról írt, hogy a rendőrség feljelentés hiányában ebben az esetben sem kezdett nyomozni – lévén a BRFK mindössze ennyiről tájékoztatott minket. Az már csak friss közleményükből derült ki, hogy a rendőrségre augusztus 14-én délután negyed hatkor feljelentés érkezett az ügyben – valószínűleg forró nyomos információ lehetett, hiszen a garázdasággal gyanúsított 21 éves fővárosi fiatalt ezután 20 percen belül elfogták a Városligetben.

A BRFK sértett hangvételű cáfolata és a garázda elfogása között egy teljes nap sem telt el, a fontos fejleményekről ezúttal sem értesítették lapunkat.

A BRFK cáfolata nem elégséges magyarázat a hatóság kérdéseket lényegében hárító értetlenkedésére. A felvetést például, hogy mit tesznek a rendszeressé váló atrocitások ellen, ezzel lökték vissza: „Kérjük, kérdését pontosítani szíveskedjék a tekintetben, hogy hol fordulnak elő rendszeres támadások.”

Abban viszont nagyon is egyértelműen fogalmaznak, hogy szerintük rendőrségi hatáskör a tömegközlekedés biztonságának javítása. Egyben a lakossági bejelentést ajánlják: haladéktalanul értesítsék a rendőrséget! – tanácsolják az utasoknak, ha az említettekhez hasonló helyzetbe kerülnek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »