Horn „Harcos” Gyula „pufajkás volt… vágott, lőtt, mint a bolond”

Horn „Harcos” Gyula „pufajkás volt… vágott, lőtt, mint a bolond”

Pufajkás volt, ott volt egy megtorló sortűznél, de több irat hiányzik.

Vannak egészen vérlázító dolgok. Ilyen az, amikor a pufajkás, volt hálózati ember, ízig-vérig kommunista Horn Gyula szobrot és termet kap az Európai Parlamentben. És ilyen az is, amikor fia egy politikai visszatámadásban „erkölcsileg kikezdhetetlennek” nevezi, és ezt szinte az összes kormányellenes portál mindenféle kommentár nélkül lehozza. Talán nem árt tisztába tenni, ki is volt a néhai miniszterelnök. Még akkor is, ha sajnálatosan kevés irat maradt fenn, kevés dokumentum kutatható tevékenységével kapcsolatban.

„Hogy lehet például egy Horn Gyula most jobboldali? Ő, aki pufajkás volt – nagyon kegyetlen pufajkás, hisz a pici emberek általában kegyetlenek, hisz megalázottak, és emiatt sok olyan jött ki belőlük, amire nincs más magyarázat –, szóval karhatalmista volt és mivel a bátyját nagyon kegyetlenül gyilkolták meg az ellenforradalmárok,

– fakadt ki Pünkösti Árpád könyve szerint Ribánszki Róbert, Kádár János egykori személyi titkára akkor, amikor 1989-ben látta az átrendeződést. Egy szélsőbalos káder berzenkedése ez, aki végignézte, hogy a Szovjetunióban tanult moszkovitából, a kádári ranglétrát végigjáró Hornból „reformkommunista lett”. Azért a szolidaritás megmaradt: „Ám ez a kegyetlen fickó vele szemben elnéző volt – folytatja Horn Ribánszkival szembeni reakciójával Pünkösti. – Nem tért ki vádjai elől sem: tényleg vér tapad-e a kezéhez? >Nincs rejtegetnivalóm. […] <”.

Valóban nincs, Horn maga, amikor pufajkás múltjáról kérdezték, azzal vágott vissza, hogy „Na és?” Ezzel nagyjából mindent elárult jelleméről. Horn a többi pufajkással együtt mindig arról írt, beszélt, hogy semmi különöset nem tett, semmiféle kegyetlenségben nem vett részt.

Horn kényelmes szerepben volt, tökéletesen tudta, hogy nincsenek (vagy el vannak zárva az) igazán kényes dokumentumok, ahogyan hálózati múltjára is csak most, 2017-ben derült fény, mivel az egyik dossziában véletlenül szerepelt egy Hornra nézve kellemetlen feljegyzés. Azt talán ártalmatlannak tartották, nem maradt rá idő, így nem tüntették el. Erről a bizonyíthatatlan bűnről egy meg nem nevezett barátja azt mondta Pünköstinek: „Annak idején Gyula társaival együtt követhetett el olyan dolgokat, amelyek nem tartoznak a történelem fényes lapjaira, de eltitkolhatták őket, mivel elérhető dokumentumok nincsenek róla”.

Mielőtt valaki Horn-ellenes elfogultsággal vádolná Pünköstit, elárulom, hogy a szerzőt kőkeményen támadták jobbról, mert szerintük kimosdatta “főhősét”. Ettől függetlenül persze Ribánszki szavai nem bizonyítékok semmire, legfeljebb elgondolkodhatunk rajta. Legalább mi, ha már Nyugaton csak legyintettek az egészre.

Mit tudunk? Azt, hogy a Szovjetunióban végzett Horn 1956 decemberében (vagy novemberben) bevonult pufajkásnak, így a kádári megtorlás részese volt.

Hornt sajnálatosan későn, már jóval a rendszerváltás után hallgatták meg legalább tanúként az 1956. december 6-i Nyugati téri sortűz perén a Fővárosi Bíróságon. A perről a Pesti Srácok ügyvezetője, Szenvedi Zoltán tudósította a Magyar Nemzetet. Azért is idézem a cikket, mert Horn tanúvallomása nagyon sokat elárul arról, hogyan lehet a történelmet megmásítani, és arról is, milyen jellem volt.

„[…] Horn a többi tanúval ellentétben nem kívánt vallomást tenni a bíróság előtt, így a tanácselnök olvasta fel az 1999 márciusában az ORFK Bűnügyi Főigazgatóságán tett tanúvallomását. […] nyomozati vallomásában – tagadta, hogy a kérdéses időpontban a karhatalom tagjaként vett volna részt az eseményekben.

Horn Gyula elmondása szerint nem volt nála fegyver, de egyenruhában sem volt; kormányzati alkalmazotthoz illő öltönyben jelent meg a vörös tüntetésen.”

Íme az ember, aki ott se volt: „A sok száz túlélő emlékezete és a fennmaradt dokumentumok szerint öt embert kivégeztek a Nyugati téren. Ez Horn Gyula szerint elképzelhetetlen, hiszen nem lehetett volna eltitkolni, mert a sajtó úgyis megírta volna. [Tehát a sajtó megírta volna 1956 decemberében.] Ügyészi kérdésre a képviselő elmondta: december 15-én lépett be a karhatalmistákhoz, mivel behívták, hogy segítsen a >rendszert konszolidálni és a rendet fenntartani<. Szerepéről annyit mondott, hogy egyszerű közkatonaként szolgált. […]”.

Akinek erős a gyomra, újból elolvashatja ezt a néhány sort. Jellegzetes az egész, a békés kommunistákra támadó „ellenforradalmárok” (decemberben), a kivégzés lehetetlensége, hiszen „szabad sajtó” volt, megírták volna (decemberben), a rendszer konszolidálása (decemberben).

Mi történt ekkor valójában? A szélsőjobboldalisággal talán nehezen billogozható Magyar Narancs cikkéből idézek:

„A Kádár-kormánynak nem ez volt az egyetlen, úgynevezett >vörös zászlós< demonstrációja, amelyet a szovjet invázió segítségével hatalomra jutott új vezetés melletti kommunista kiállás, a lakosság megfenyegetése jegyében szervezett. Céljuk >elsősorban a lakosság provokálása volt< – állapította meg az Igazságügy-minisztérium Kahler Frigyes-féle Tényfeltáró Bizottsága 1993-banírta Seres László. – Egy nappal előtte ülésezik a Katonai Tanács, ahol >Ugrai ezredes bajtárs< közli: >a fehérterror ellen háromszoros vörösterrort kell alkalmazni<, >Csémi alezredes bajtárs< szerint pedig

Kezdetét veszi a kádári megtorlás legsúlyosabb időszaka, a >vörös zászlós< provokátorok >lényegében tömeggyilkosságra törekedtek< – írta a Deport ´56 az átvilágító bíráknak. >Különböző helyekről sorozatos lövéseket lehetett hallani, a tömeg különböző irányban megindult, a lövöldözés tovább tartott, hogy kit lőttek, azt azonban nem tudjuk< – jelentette december 6-án a Nyugati környékéről Számel Lajos és Mág Bertalan rendőr őrnagy. >Feldörögtek a karhatalmisták fegyverei< – emlékszik vissza a bevetésre a már említett Csémi Károly nyugállományú vezérezredes a Berecz János szerkesztette Visszaemlékezések 1956 című kötetben. A Kahler-bizottság (egy Berki Mihály nyugállományú vezérőrnagy által idézett katonai jelentésre hivatkozva) megállapította:

Horn szerencséjére nem maradt fenn az az irat, amely bizonyítaná, hogy már akkor is pufajkásként volt ott. Ezért simán elfogadta a bíróság (amely amúgy végül lezárta az egész ügyet…) azt az érvelést, hogy ő csak tüntetett. A továbbiakban is a Magyar Narancs cikkét citálom: „>A BM és a HM is szervezett ilyen alakulatokat. Ha Horn Gyula már novemberben tagja volt egy karhatalmista szervezetnek, akkor az a HM alá tartozott< – mondta a Narancsnak az 1956-os Intézet kutatója, Germuska Pál, aki kizártnak tartja Horn ügyvédjének, dr. Czeglédi Lászlónak azt a korábbi, sajtóban megjelent állítását, hogy Horn annak idején csak >baloldali szimpatizánsként< vett részt egy baloldali tüntetésen.”

Mit jelenthet ez?

A kádári megtorlással (a Horn-féle konszolidációval) kapcsolatban csak ajánlani tudom korábbi két cikkünket: A „jó Kádár” a forradalmárokról: Körmenetben kell őket kivégezni és Kádár kevesellte a halálos ítéleteket, pedig népbírái mindent megtettek.

Az sem véletlen, hogy Horn már a belépésére is érdekes legendával szolgált. Több műben arra utalt, hogy bátyja sorsa miatt hozta meg a végső döntést, öltötte fel a pufajkát. E szerint testvérét szintén decemberben (!) támadták meg az ellenforradalmárok, majd (magától Horntól idézek): „… a Népligetbe vitték. Ott akasztották fel, előtte darabolták, és mindent csináltak vele.” Mielőtt elborzadnánk, a valóság prózaibb: az iratok szerint egyszerűen elgázolták. Jellemző, hogy Horn történetét még Eörsi László is teljes képtelenségnek tartotta, de a korszak nála függetlenebbnek nevezhető kutatója, Germuska Pál szerint sem szerepel sehol sem a neve a vonatkozó iratokban. A szakértők egyet értenek abban, hogy ha ez az eset valóban megtörtént volna, abból hatalmas per lett volna – főleg, hogy ehhez hasonló eseményeket találtak ki akkoriban tömegével –. De még különösebb, hogy egy irat szerint később egészen mások „lettek” a „gyilkosok”. És akkor most ne is menjünk vissza addig, hogy a cikkem elején idézett elvtárs szerint Horn testvére halála miatt lett olyan kemény.

Később, 1959-ben Hornt a Pénzügyminisztériumból a Külügyminisztérium szovjet osztályára helyezték, 1961-től a szófiai, 1963-tól a belgrádi magyar nagykövetség attaséja volt. Hálózat rovatunk olvasói pontosan tudják, mit jelentett ez. Azt is, hogy pontosan az ilyen megbízható elvtársak kerülhettek ilyen helyekre. Ungváry Krisztián könyvének köszönhetően Horn érintettségére irat is van. E szerint Horn „Harcos” fedőnéven dolgozott a kémelhárításnak, amely diplomáciai szolgálat alatt szervezte be a pufajkás tisztviselőt. Hornról egy másik ügynök, Petrán János jelentéseiből szerezhetünk tudomást. „Pétervári” 1963-ban a szófiai magyar követség tanácsosa volt, és 1963. április 10-én jelentett tartóinak arról, hogy Hornt, aki abban az időben a követség párttitkára és gazdaságpolitikai titkár volt, egy amerikai diplomata megkörnyékezte.

Szürreális történet, igaz? Horn szerint a bátyját az ellenforradalmárok ölték meg, de Bulgáriában az amerikaiknak tálalva hasznosabban csengett, ha a szovjetek támadásáról volt szó. Érthető cinizmussal hadd tegyem hozzá: a Rajk-per idején nyilvn Titóék tették volna el láb alól… Nagyjából így hihetünk el bármit ebből a történetből. De jellemző a hazugságokra, hogy Horn valamelyik védekezésében arról beszélt – erről is Pünkösti írt –, hogy

Amikor 2015-ben átadták Horn szobrát az Európai Parlamentben, akkor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta: „Kimagasló európai személyiség, büszkék lehetnek rá”. Lelke rajta. Lezárásul még valami, közhellyé vált, hogy Hornt Európában a vasfüggöny átvágójaként tartják számon.

Mikor írja meg valaki Horn Gyula hiteles, mentegetéstől mentes, az amerikai-szovjet sakkjátszmára is kiterjedő élettörténetét?

Mező Gábor – http://pestisracok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »