Honnan tudja Simicskó, hogy megbecsültek a katonák?

Honnan tudja Simicskó, hogy megbecsültek a katonák?

Emberfeletti munkájuknak köszönhetik a katonák a társadalom elismerését – mondták lapunknak ellenzéki politikusok. A Magyar Honvédség presztízséről Simicskó István honvédelmi miniszter is beszélt korábban, azt azonban nem tudni, hogy milyen közvélemény-kutatás alapján nyilatkozott.

Nem világos, milyen közvélemény-kutatásból tájékozódik Simicskó István honvédelmi miniszter. Múlt pénteken ugyanis egy friss felmérésre hivatkozva a Magyar Honvédség társadalmi megítéléséről beszélt. Eszerint a megkérdezettek 54 százaléka kiválóra vagy jóra értékelte a honvédség teljesítményét.

– Bármi történt is az elmúlt huszonöt évben, a társadalom szemében a magyar katona mindig megbecsült volt – mondta Simicskó a könyvbemutatón. Következtetéseinek konkrét forrását azonban az MTI tudósításában nem nevezte meg, ezért lapunk a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályához fordult. Választ azonban egyelőre onnan sem kaptunk, így továbbra sem ismeretes, ki készítette el a kutatást, és annak melyek a további részletei.

Lapunk ezért a nagyobb ellenzéki pártok honvédelmi szakpolitikusait kérdezte arról, szerintük mennyire népszerű a Magyar Honvédség a lakosság körében.

– A magyar katonák elképesztő teljesítménye miatt működőképes még a honvédség

– jelentette ki Demeter Márta, az MSZP képviselője. A honvédelmi, és rendészeti bizottság szocialista tagja úgy látja, szemben a kormánypárttal, a társadalom megbecsüli a honvédség munkáját. Elmondta: a kormány érdektelenségét jól mutatja, ahogyan a Honvéd Egészségpénztár ügyét kezeli. Mintegy huszonhétezer katona, rendészeti és titkosszolgálati dolgozó veszítette el egészségügyi megtakarításának jelentős részét – tette hozzá Demeter, emlékeztetve arra, hogy a Buda-Cash-botrány csődjében érintett egészségpénztári tagok kártalanítása továbbra sem történt meg.

– Ha él a lakosságban bármilyen negatív érzet a honvédség iránt, azért nem a katonák felkészültsége okolható – ezt már Mirkóczki Ádám, a honvédelmi és rendészeti bizottság jobbikos tagja mondta megkeresésünkre. A politikus szerint a rossz vélemények hátterében az állhat, hogy a Magyar Honvédség technikai felszereltsége szinte minden területen elmaradott. Mirkóczki hozzátette: nem segíti a modernizációt, hogy a honvédségre a kormány részéről különösen nagy politikai nyomás nehezedik. A politikus úgy vélte, célszerű lenne anonim kérdőívekkel a honvédség belső állapotáról is felmérést készíteni, a valós problémák ugyanis alig ismertek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 01.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »