Hónapokig tervezte a nizzai támadást az ámokfutó

A francia nemzeti ünnepen Nizzában lecsapó terrorista hónapokon át tervezte a terrortámadást, és legalább öt tettestársa volt – közölte csütörtökön Francois Molins párizsi ügyész.

Molins elmondta: négyszázan dolgoznak az ügyön, és jelentős haladást sikerült elérni. Az ügyész kijelentette: a Franciaországban élő, tunéziai Mohamed Lahouaiej Bouhlel „támogatóktól és cinkostársaktól” kapott segítséget. Beszámolt arról is, hogy az öt gyanúsított őrizetben van.

Francois Molins azt is elmondta: a támadó telefonján talált adatok arra utalnak, hogy már tavaly tervezni kezdte a támadást.

Ahogy megírtuk, a dél-olaszországi Bari kikötővárosának térségébe is elérnek a nizzai terrortámadás szálai: az olasz belügyi szervek információi szerint az agyonlőtt merénylő cinkosai közül Franciaországban őrizetbe vett egyik tunéziai férfi a közelmúltban is járt ott.

Ismert, Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy a 84 áldozatot követelő nizzai terrortámadás miatt felkérte a rendőrség felügyeleti szervét a tengerparti városban a nemzeti ünnep estéjén elrendelt biztonsági intézkedések kivizsgálására. A közigazgatási vizsgálat feladata megállapítani, hogy hány helyi és hány, az országos kapitánysághoz tartozó rendőr teljesített július 14-én este szolgálatot a Promenade des Anglais tengerparti sétányon.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »