Holtversenyben Európa élén a magyar lakásdrágulás

Az Európai Unióban átlagosan 4 százalékkal növekedtek a lakásárak 2016 második negyedéve, és az előző év azonos időszaka között, míg az euróövezetben 2,9 százalékos volt a drágulás mértéke a fenti időszakban – derül ki az Eurostat legfrissebb elemzéséből.

Az európai mezőnyből kitűnik Magyarország és Lettország, amelyek mindegyikében 10 százalék feletti volt az éves áremelkedés mértéke. A 2014 eleji mélyponthoz képest ez mintegy 30 százalékos áremelkedésnek felel meg.

Mind Magyarországon, mind Lettországban 10,3 százalékkal nőttek a lakásárak az előző év azonos negyedévéhez képest. A harmadik legnagyobb drágulás 9 százalékkal Ausztriában következett be, amit az Egyesült Királyság 8,8 százalékkal, Svédország pedig 8,7 százalékkal követ. Míg Lengyelországban és Szlovéniában lényegében az árak stagnálásáról beszélhetünk, addig Olaszországban 1,4 százalékkal csökkentek az árak. Egy év alatt a legnagyobb értékvesztést Ciprus lakóingatlanjai szenvedték el, ott közel 9 százalékkal olcsóbb most egy lakás, mint egy évvel ezelőtt.

Az előző negyedévhez viszonyítva Lettország az abszolút győztes, ahol 6,6 százalékot emelkedtek az árak az idei év első negyedévéhez képest. Norvégiában ugyanez 4,2 százalék volt, de Észtországban, Litvániában és az Egyesült Királyságban is elérte a 3 százalékot. A már említett Olaszországban és Cipruson negyedéves összehasonlításban is csökkentek az árak, de Horvátországban is enyhe, 0,9 százalékos csökkenés volt mérhető.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »