Hollywoodot sokkolta Trump sikere

Hollywoodot sokkolta Trump sikere

Alaposan felbolygatta a világot az amerikai elnökválasztás, de már a kampány is sok indulatot keltett, mégis az eredmény az igazi mellbevágó. 

trumpek_bMelania és Donald Trump

Hatalmas a felháborodás az amerikai elitista baloldal körében, ide pedig számos világhírű celebritást is sorolhatnánk, például Madonnát, Robert De Nirót és másokat. Ennek oka, hogy sok hollywoodi sztár határozottan kampányolt Donald Trump ellen vagy Hillary Clinton mellett. A legszélsőségesebb valószínűleg a két említett híresség volt, De Niro ugyanis a kampány során videoüzenetben fejezte ki Donald Trumppal szembeni utálatát, hozzátéve, hogy akár fel is pofozná. Madonna egyenesen orális szexet ígért azoknak, akik Hillary Clintonra szavaznak.

De Niro beszéde valószínűleg nem fog tettekké változni, azonban olyan már akadt, aki Madonnán behajtaná az ígéretét: Gersh Kuntzman újságíró, a Daily News munkatársa becsengetett az énekesnő lakására, és elmondta látogatásának a célját, amelyen a kapus jót nevetett, ám az épületbe nem engedte be, erről videofelvétel is készült.

Az amerikai választások eredménye miatt bosszús hírességek sorában többen is elköltöznének az országból. Köztük a tinisorozatban híressé vált Miley Cyrus, a Breaking Bad színésze, Bryan Cranston, továbbá Barbara Streisand vagy Stephen King. A horror mestere szeptemberben azt mondta, Trump elnöksége jobban megijesztené, mint bármi más, és Kanadába költözne. Hogy ezzel áll-e összefüggésben, nem tudni, de tény: annyira megugrott a szomszédos ország bevándorlási hivatala honlapjának a látogatottsága a választás napján, hogy szinte teljesen összeomlott a rendszer.

Hírdetés

A választást követően Twitter-üzenetekbe öntötték bánatukat a hírességek, Lady Gaga például csupán annyit írt: „Mondj imát, Amerika!” A közkedvelt Cher sajnálatát fejezte ki a fiatalok iránt, mondván, hogy a világ nem lesz többé olyan, mint eddig. Ez pedig annak köszönhető szerinte, hogy az újonnan megválasztott elnök „sosem lesz értékesebb egy vécécsészénél”, ugyanúgy, ahogy az ürülék sem fényezhető. Tovább is folytatódik a hírességek egyre érzelemteljesebb üzenetsorozata közösségi oldalakon, ugyanolyan mértékben, mint ahogyan a kampány során felvállalták, kivel rokonszenveznek.

Azonban nemcsak elkeseredett véleményekkel találkoztunk, hiszen Stephen Baldwin hollywoodi színész büszkeségének adott hangot, hogy részese lehet a történelem „ily csodálatos momentumának”. Azt írta, kezdődhet az igazi munka azon, hogy Amerikát ismét naggyá tegyék, célozva Donald Trump Make America Great Again kampányszlogenjére. Ám nemcsak a hollywoodi hírességek körében szabadultak el az érzelmek Trump győzelme kapcsán. A kaliforniai Szilícium-völgy legtöbb nagyvállalata Clinton győzelmére számított. Az Apple például már júniusban megvonta támogatását a Republikánus Párttól, amelynek színeiben indult Donald Trump az elnökválasztáson, mégpedig éppen a leendő elnök nézetei miatt.

Ugyanakkor Shervin Pishevar iráni–amerikai üzletember, aki számos multinacionális cég (például az Airbnb és az Uber) társalapítója, és a külföldi diákokat amerikai tanulmányaikban támogató J. William Fulbright szervezet bizottságának tagja, szerdán benyújtotta lemondását posztjáról, amelyre Barack Obama elnök nevezte ki. Azt is kijelentette, kezdeményezni fogja Kalifornia állam függetlenedését, amely az USA gazdasági motorja, illetve önállóan a világ hatodik legnagyobb gazdasága.

Balkáni first lady

A szlovén származású Melania Trump lesz az USA történetében a második first lady, aki külföldön született. Trump jelenlegi felesége Melanija Knavs néven 1970-ben az akkori Jugoszlávia tagköztársaságában, Szlovéniában látta meg a napvilágot. Az apja sofőr, az anyja pedig ruhagyári tervező volt – írja a HVG.hu. Az ékszereit magának készítő Melania 1992-ben a Jana női magazin Look of the Year szépségversenyén Ljubljanában második helyen végzett, és az építészmérnöki egyetemi tanulmányait félbehagyva Párizsban és Milánóban kezdett modellkarrierbe. A keresztnevéből elveszítette a j betűt, a családnevét pedig a németesen hangzó Knaussra változtatta.

Melania 1996-ban Paolo Zampolli modellügynök révén költözött át New Yorkba, ahol a karcsú, barna hajú nőn azonnal megakadt Trump szeme. Az esküvőn a vendégseregben ott volt az akkor még a házaspár barátjának számító Bill és Hillary Clinton is. A hobbijai között a Pilates-tornát és a magazinok olvasását említő, több tévéreklámban feltűnő, gazdag feleségként természetesen jótékonykodó Melania visszahúzódó alkat. Elmondta, tulajdonképpen két fiúról gondoskodik nap mint nap: egy nagyról, a nála 24 évvel idősebb férjéről, és egy kicsiről, a 2006-ban született, Barron nevű gyerekükről.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »