Hollande tüzérségi fegyvereket küld az IÁ ellen

Franciaország tüzérségi fegyvereket bocsájt az iraki hadsereg rendelkezésre az Iszlám Állam (IÁ) elleni harchoz – jelentette be Francois Hollande francia elnök Párizsban a biztonsági kabinet pénteki ülését követően. A fegyvereknek legkésőbb a jövő hónapban kell megérkezniük Irakba – közölte Francois Hollande.

Az államfő a múlt héten, még a francia nemzeti ünnepen történt 84 halálos áldozatot követelő gázolásos merényletet megelőzően jelentette be, hogy kibővítik az iraki hadseregnek juttatott támogatást. Ez nem jelenti a francia katonai résztvétel jellegének megváltoztatását – mondta Hollande. "Támogatjuk szövetségeseinket Irakban és Szíriában, de nem vetünk be szárazföldi csapatokat" – fűzte hozzá.

Párizs katonai kiképzőtisztekkel és tanácsadókkal segíti az iraki kormányerőket, illetve a francia légierő csapásokat mér az IÁ állásaira. Mint már korábban ismertté vált, Franciaország szeptember végén ismét beveti a Charles de Gaulle repülőgép-anyahajót az IÁ elleni harcban.

A repülőgép-hordozót Franciaország korábban már kétszer bevetette az iszlamisták ellen Szíriában és Irakban, először 2015 elején, második alkalommal pedig a tavaly november 13-i merényleteket követően.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »