"Hol van a Jobbik vétkeinek súlya az MSZP és a Fidesz állam- és nemzetrombolásához képest?"

"Hol van a Jobbik vétkeinek súlya az MSZP és a Fidesz állam- és nemzetrombolásához képest?"

Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke pénteken reagált Vona Gábor baloldali szavazókhoz írt levelére, mivel azt az ő szavaival élve „hullarablásnak”, „keselyűsködésnek” tartja, a pártot pedig „sakálnak” véli. Róna szerint ezek a jelzők semmivel sem jobbak a komcsizásnál és cigányozásnál, amit a volt politikus felró a Jobbiknak.

A közgazdász elmondása szerint azért ragadott klaviatúrát, mert

„a hazugságok és az alternatív tények napjait éljük, a demokrácia iránti elkötelezettségüket hirdetők fokozottan felelősek a pontos, tárgyilagos és tényszerű fogalmazás kultúrájának, kitartó műveléséért.”

Lendvai azonban nem így tett, támadása hamis.

Az MSZP nagyasszonya olyan dolgokat tulajdonít a Jobbik és a Fidesz közös ügyének, amik valójában csak a Fideszre jellemzőek – Soros-plakátok, brüsszelezés, oroszokhoz való törleszkedés.

Nem vette észre, hogy a politikai paletta sokat változott és ma már Vona Gábor pártja a Fidesztől számos tekintetben balra áll.

Hírdetés

Róna meglátása szerint a levél megfogalmazása higgadt számonkérés helyett, a „hazánkban egyre nagyobb teret nyerő uszítás tárgykörébe tartozik”. Lendvai pedig úgy tesz, mintha az MSZP ruhája nem lenne szennyes, pedig sokkal több folt ragad rá, mint a Jobbikéra.

Felmerül a kérdés:

„Mi a nagyobb bűn? Komcsizni, buzizni, cigányozni, zsidólistázni, ahogy tette azt korábban a Jobbik, vagy a nemzetgazdaság oly mértékű tönkretétele, amelynek nyomán csak a valutaalap menthette meg az országot az államcsődtől?”

Az pedig, hogy a vásárlóerő-paritáson számított nettó átlagkeresetet a bolgár és a román szint közelébe süllyesztették, az MSZP és a Fidesz közös bűne.

Lendvai dolga, amennyiben valódi demokratának tartja magát, az lenne, hogy egy európai életszínvonalat nyújtó gazdaságpolitikán munkálkodjon. Ehelyett ismét a tőke segítségére siet azzal, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetből kiutat jelentő béruniót azzal az indokkal utasítja el, hogy „mérgező szószban ázik”. Miközben a jelenlegi megnyilvánulásával éppen azt a „társadalmi kettészakadást, kilátástalanságot és megalázottságot” erősíti, ami valóban mérgezi az országot a rendszerváltás óta.

A közgazdász úgy látja, hogy még a Jobbik bocsánatot kért korábbi szélsőséges politikájáért és komoly fejlődésen ment át, addig az MSZP továbbra sem látta be saját hibáit.

„Ha pedig nem lehet megbocsátani a Jobbik korábbi antiszemitizmusát, hogyan lehet megbocsátani több tízezer család kilakoltatásáért?”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »