Hol az a két pofon a szélsőségeseknek, Viktor?

Anno, Orbán azt mondta — úgy 2010 körül, a választási győzelme után –, hogy a szélsőségesek kapnak két pofont és haza lesznek zavarva.

Miniszterelnök úr, ha kérhetném, jöhetne az első pofon.

Merthogy megírta az újság, a Fidesz szavazóbázisa stagnál, míg a Jobbik immár csak 3 százalékkal marad le a kormánypárttól, sőt, a 30 év alatti korosztályban átvette a vezetést. (Minden ötödik fiatal…) Hogyan jutottunk el idáig, miniszterelnök úr? Illetve, jobban érdekel a miért? Nem tudok elmenni amellett, hogy a Fidesz a mai napig folyamatosan a baloldalon feszül, a hazaárulókon, Gyurcsányon, Bajnain, MSZP-n, az összefogáson, a visszajönnek a kommunistákon, az elveszik a rezsicsökkentésen ésatöbbi. Nincsen ezzel semmi baj, be van gyakorolva a szöveg, megvannak a díszletek. A Macskákat meddig játszották Londonban? 21 évig, és rohadtul nem lett más a sztori vége, mégis érdekelte az embereket. A baj csak az, hogy bármennyire is szórakoztató a baloldalba, vagy álbaloldalba rúgni, kezd feleslegessé válni. Veszprém megmutatta, hogy van élet Gyurcsány után úgy, hogy még Gyurcsánynak is jut a saját, szervdonorként felajánlott szerveiből — ha szabad ennyire hülyén fogalmaznom.

Kíváncsi voltam, mivel áll elő Orbán az évértékelőn és márc. 15-én. Semmi újjal. A dolgozó kisember kliséjét már most szétkapták, ezen kívül nem maradt más, mint a harcba hívás. Ezt pedig már ismerjük, és ismerik már a fideszes, pardon, volt fideszes tömegek is. Lehet is kivont, véres karddal végignyargalni az országon, leesett már a tantusz. Nem vér az, csak a vérnarancs ragacsos, piros leve. Aki pedig erkölcsi magasságokból szónokol, többet lopott már mint a baloldali kormányok együttvéve. Lehet hogy dolgozó kisemberek vagyunk, de nem hülyék.

Ezzel szemben a Jobbik töretlenül díszeleg az erkölcsi patyolat és a béke hírnökének szerepében. Kilóg persze a lóláb, hogy mindez hátrafelé nyilazó cukiságkampány, de szerintem a dolgozó kisemberek népe ezt magasról leszarja. Szerintem mi magyarok 2015-ben (is) vagyunk annyira rasszisták és fasiszták, hogy beleférjen még a nyomokban felbukkanó cigányozás, zsidózás, illiberálozás is. És a Fidesznek ebben elévülhetetlen érdemei vannak. Mégis hogyan fogja Orbán Viktor elindítani azt a két hatalmas pofont? Nem tud hova ütni, mert amit támadhatna, azt ő maga is képviseli. Hogy Vona már az illiberális állam szükségességéről beszélt 15-én? Egy normális országban a miniszterelnök felelősségre vonná. Ja, hogy Magyarországon pont Orbántól tanulták? Vagy csapjunk már oda a Jobbik vállalhatatlan keleti nyitásának, az egész eurázsiai birodalom álmával. Izé, hogy ez is visszapattanna a Fideszre, akkor inkább hagyjuk… Na majd a szabadságjogok tiprásáért jól rájuk szólhatunk! Hát… mondjuk a civilek vegzálása után nem tűnne olyan őszintének… Akkor inkább szidjuk le őket azért mert a bevándorlókból csinálnak politikai cirkuszt. Ja, bocs, az is a Fidesz volt, a Jobbik csak rákontrázott. Nem marad más hátra, vágjuk a képükbe hogy eltávolodnak Európától, attól az Európától… amitől a Fidesz is próbál eltávolodni. Soroljam még?

Egy dolgot nem értek, és egyre jobban aggaszt a dolog. A Fideszben ezt nem látják? Nem látják azt, hogy akárhányszor hiszterizálták a közvéleményt és elmozdultak a szélsőségek felé (politikailag), mozdult velük az egész rendszer? Anno Moldova mondta a rendszerváltás után, nem én lettem baloldalibb, a helyzet mozdult el jobbra.

forrás: nepszava.com

Na ugyanez van most is. Mozdul — menekül — a Fidesz jobbra, csak nem veszi észre, hogy ott már vannak. Márpedig a náciknál nácibbnak lenni elég nehéz, és ebben van pár év lemaradásuk a Jobbikkal szemben. Ami aggaszt a dologban, hogy a kormányzati kommunikáció  a mai napig szinte észre sem veszi a szélsőjobb erősödését. Miért?

Hírdetés

Talán mert tudják, hogy a négymillió szegény országában rohadt nehéz lesz kifogni a szelet a szélsőségesek vitorlájából. Igen, helyette talán egyszerűbb odafurakodni melléjük, végül is ha marad ez a 3% 2018-ban, még kormányon maradhatnak. Ha viszont nekimennének a Jobbiknak, még az is lehet hogy elveszítenék a saját választóik egy részét.

Talán mert tudják, hogy ma már nem jobb és baloldalról szól a harc, hanem demokratikus és illiberális világképről, nyugati és keleti modellről, ebben pedig a Jobbik természetes  szövetségesük. (Na persze nem a szív szava vezényel itt senkit, vigyázó szemeteket a kisgazdákra, az MDF-re (és részben a KDNP-re) vessétek. Nem egészséges a Fidesz szövetségesének lenni. (Más: és most ne menjünk bele abba hogy baloldalon ki a demokrata és ki a populista, legközelebb) Plusz adalék, Tamás Gáspár Miklós írásában vesézte ki, hogy Rogán Antal az egyenlőség elvetéséről beszél, mintha az a komcsik gumicsontja lenne — pedig polgári érték. Amit viszont a Fidesz most képvisel, az a feudalizmus, és ez persze szintén fekszik a Jobbiknak.

Talán mert keletről más szelek fújnak? Szerintetek ki gratulálna elsőként a Jobbiknak, ha megnyernék a választásokat? поздравляю! Ettől az eshetőségtől ver ki a víz, és remélem csak fantáziálok. Putyin persze jobban örülne a Jobbik kormányra kerülésének, mintha a Volgába vodka folyna. Mehetne ez az idedörgölőző-odadörgölőző kis senki a stadionos falujába vissza, helyette meg kapna egy csődbejutó Magyarországot egy olyan vezetővel, akivel szóba sem állnak nyugaton. Ezzel szemben Vona már most a legelborultabb arcokkal keresi a szövetséget keleten, Alexandr Duginnal, az eurázsiai birodalom főmágusával.

kép innen: http://hvg.hu/vilag/20140527_Alexandr_Dugin_eurazsiai_birodalom

 Persze az is esélyes, hogy a Fidesz hátországában ennyire tehetséges agytrösztök ülnek. Látva az elmúlt évek szakmai mélyrepülését, nem elképzelhetetlen, hogy dilettánsok kezébe került a Fidesz stratégiája, és az adatok láttán hamarosan célpontot vált a Fidesz.

A Bourbonokról azt mondták, nem tanultak, és nem felejtettek semmit. A Fidelitas besúgórendszerének botránya ezt igazolja a Fidesszel kapcsolatban is. Pont abba a keményvonalas, fasiszta, besúgókra, harcosokra, üres ideológiá(k)ra épülő, velünk vagy ellenünk úton haladnak tovább, ami szerintem a lehető legrosszabb az ország számára.

 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:


Forrás:kard.blog.hu
Tovább a cikkre »