Hogyan legyünk újra magyarok?

Hogyan legyünk újra magyarok?

Ismerős Önöknek Dr. Takaró Mihály neve? Ő is ahhoz a harcos magyar fajtához tartozik, akit anno megpróbáltak háttérbe szorítani, elhallgattatni. Hogy miért? Mert féltek tőle. Féltek, hogy ha egy ilyen kaliberű ember a magyarságról szónokol tömegek előtt, akkor azok a tömegek visszanyerik magyarságukat, hogy újra nemzeti öntudatra ébrednek. Hogy a majd’ félévszázados erőszakos, szándékolt, destruktív jellegű elnyomás, értékeinktől, kultúránktól, hagyományainktól való megfosztás, nemzettársainktól való eltiltás után mindezt visszaköveteljük és bekövetkezik a kollektív felébredés, amely folytán egységesen állunk majd ki értékeinkért és visszaköveteljük mindazt, amitől a kommunista, a szocialista kor megfosztott bennünket.

Dr. Takaró Mihály előadása “A magyar kultúra tegnap, ma, holnap” címmel. / Fotó: PolgárPortál

Tudjuk, hogy ma is van egy olyan – magát liberálisnak nevező – értelmiségi réteg, amelynek érdeke, hogy a nemzeti gyökereitől megfosztott nép tudatlan, ezáltal manipulálható legyen. Mert akitől a tervszerű pusztítás révén elvették a nemzeti önazonosságát, aki nem ismeri múltjátSzántai Lajos művelődéstörténész szavaival élve –, arra méretik a legnagyobb csapás. Hiszen, ha nincs már, ami előhívja egy nép emlékezetét, hontalanná válik, majd előbb-utóbb kénytelen beolvadni a hódítói közé. És ezek a hódítók nem csak fegyveres harcosok lehetnek, hanem sokkal alattomosabb támadók is. S a legalattomosabbak mind közül, akik ahhoz a néphez tartozónak vallják magukat, amelyet el akarnak pusztítani, amelyet be akarnak olvasztani, amelyből minden nemzeti érzelmet ki akarnak irtani.

Takaró Mihály professzor úr forradalmár. Szavakkal harcol a manipuláció, az elnyomás ellen. Olyan nemzetépítő személyiségek életművéért állt ki, mint Wass Albert, Nyírő József, vagy Horthy Miklós, akiket hazaárulónak, fasisztának kiáltott ki a kommunista éra és annak még ma is élő utódai. Akik emlékét méltatlanul fedte el a sok ráhazudott mocsok, akik annyit tettek a magyarság legnagyobb sorstragédiája, a trianoni szétszaggatás után a nemzeti identitás megőrzése érdekében, hogy még ma sem tudhatjuk, kik voltak valójában. Ugyanis még ma sem engedik igazán tudni. Mi más lehet a magyarázata, hogy még a jelenkorban is keresztbe lehet húzni Nyírő újratemetését, hogy elkobozhatják valaki Wass Albert szobrát a kertjéből – a magántulajdonát, hogy 2004-ben egy becsapott nemzet képes volt a saját vérét megtagadni?

De hogyan is várhatnánk igazságszolgáltatást, amíg az előző generáció fejét az iskolapadban tömték tele a szennyel. Nem hibáztathatjuk azokat, akik csak abból a tudásból éltek, amit a pártkáderektől tanultak, akiknek valamilyen oknál fogva nem meséltek a szüleik, a nagyszüleik a „nagy szovjet felszabadítók” valódi arcáról, akik családjától nem vettek el gyárakat, kastélyokat, szinte minden értékes tulajdont, nemesi címet, s nem váltak kirekesztetté, osztályellenséggé. Ők azok, akik párttagok voltak, akik vigyázzban énekelték az internacionálét, akiknek sohasem létezett Isten. Ők azok, akik most tanár létükre arra biztatják a gyereket, hogy ne menjen iskolába, akik keblükre ölelik az Európába özönlő migránsokat, akik a szabadság és elfogadás jegyében normálisnak állítják be az abnormálist, akik gúnyt űznek a kétezer éves egyetlen igaz hatalomból, a keresztény Egyházból, és akik számára nem létezik a nemzet, a magyar tradíció és a haza fogalma. Ők azok, akik Magyarországon élnek, de soha nem voltak és soha nem is lesznek magyarok.

Azonban hatalmuk van. Behálózzák a társadalmat, a politikumot, s ami a legnagyobb erőt adja a kezükbe: a médiát. Külföldről pénzelik őket, hiszen az ugyancsak identitását vesztett Európát vezető politikai réteg (Amerikáról nem is beszélve) érdeke, hogy beolvadjunk egy homogén maszlagba, ahol nem létezik többé a nemzet fogalma. Nagyhatalmi érdekek állnak a legapróbb történések mögött is. Ezt csupán említés szintjén teszem hozzá, mivel a célom éppen az, hogy a szemek felnyitásának mikéntjéről ejtsek szót.

Az első és legfontosabb lépés, hogy egészen apró korától tudatosan neveljük a gyermekünket. Sőt, kezdjük még korábbról: gyarapítsuk a nemzetet. Mit jelent ez? Ha egy gyermeket hozunk világra, az fogyást eredményez: kettőből ugyanis egy lesz. Ha kettőt, akkor stagnálunk; nem fogyunk ugyan, de nem is növekszik a létszámunk. A nemzetgyarapítás három gyermeknél kezdődik. Ahogy Takaró tanár úr fogalmaz: egyet anyának, egyet apának, egyet pedig a nemzetnek. Lehet-e szebb küldetése egy magyar nőnek ennél? De menjünk még korábbra, s térjünk vissza egy gondolat erejéig a már kifejtettekhez: a saját gondolkodásmódunkat tegyük rendbe! Az első és legfontosabb gondolati elem, hogy nemzetben, s ne államban gondolkodjunk. Merjünk újra nagyok lenni, hiszen az elszakított nemzetrészek magyarságával ugyan a sok évtized alatt elhitették, hogy kisebbségben élnek, de a hazánkban, a Kárpát-medencében, melyet István királyunk ajánlott Szűz Mária oltalmába, még mindig mi vagyunk többségben. S, ahogy a tanár úr fogalmaz, a legfőbb nemzeti összefogó, s megtartó erő nem a gazdaság, nem a politika, hanem a kultúra.

„Döntően magyarrá a magyarsággal való tudatos sors- és kultúravállalás tesz valakit. Aki mindezt magáénak érzi, annak a magyarság nem gúnya többé, hanem levehetetlen bőr” – fejti ki a professzor úr. A magyar kultúra magját pedig már kiskorban el kell ültetni a gyermek lelkében, hogy abból egészséges nemzeti öntudat sarjadjon ki később! Amit a sajátjaként tapasztal majd meg, és amit tovább ad az övéinek, éljen akár a csonka Magyarországon, a Kárpát-haza vagy a világ bármely szegletében. Olvassunk magyar mesét a gyermeknek, járassuk néptáncra, énekeljen, ismertessük meg vele a hagyományainkat, népszokásainkat, mert amit a legfogékonyabb időszakában hall, lát és tapasztal, az határozza meg majd később identitását is.

Felmerül a kérdés, hogy az identitását vesztett, a tévelygő, hezitáló fiatalokat hogyan neveljük magyarságra? Azokat, akik nem az anyatejjel szívták magukba azt? A kérdésre bennem elsőként az a válasz fogalmazódott meg, hogy Dr. Takaró Mihály előadásait kötelezővé tenném nemcsak egyetemen, de már a gimnáziumban is. Mert kevés olyan oktató van, aki hatalmas lexikális tudása mellett akkora, magyarsággal csurig telt szívvel rendelkezik, mint a tanár úr. Akinek jómagam (a tudás miatt) szájtátva, (a szív miatt) könnyezve nézem minden előadását. Aki az utóbbinak köszönhetően válik igazán hitelessé a hallgatóság számára. Egy hajó kabinjában olvastam egyszer egy feliratot, amely így szólt: „viharban a hitetlenből is hívő lesz.” Valahogy így gondolok Takaró Mihály előadásaira is. Aki meghallgatja őt, garantáltan felnyílik a szeme, megérti a magyarságunk mibenlétét és a nemzetünk tagja akar lenni. Ebben biztos vagyok.

Tehát a második lépés az oktatási rendszer, amelynek ugyan megkezdődött a reformálása, de hol vagyunk még ahhoz, ami Horthy kormányzósága alatt volt. Már jócskán Trianon után az iskolások tankönyve még nemzetről beszélt, Kárpát-medencei területről írt. Innen végül odáig jutottunk, hogy Székelyföldön még mindig olyanokat mesélnek, hogy a csonka országból jött magyar megkérdezi az ott élőket, hol tanulták meg ilyen jól a nyelvet. Ott tartunk, hogy saját nemzetünk megnevezéséből képeztük egy szót, amelyet pejoratív értelemben használunk: magyarkodás. Mi az, hogy magyarkodás? Magyar vagyok, nem akarok angoloskodni, németeskedni, franciáskodni. És a legalja, hogy a Word helyesírás ellenőrző program pirossal aláhúzza az utolsó három szót. A magyarkodást ismeri. Így van ám ez az említett, és az összes többi nemzettel is: nem ismernek hasonló fogalmakat. Ahogy Takaró tanár úr is mondja, ez nemzeti sajátosság nálunk.

Egy diákja megkérdezte tőle, hogy miért maradjon itthon, mikor itt minden olyan rossz – mondja a tanár úr. S erre egy olyan, a magyar nemzetet méltató hasonlattal válaszolt, amelynél szebbet kevésszer hallottam, s amelynek elolvasása talán közelebb hozza az olvasót mindahhoz, amit egy Takaró-előadás vagy könyv képes adni a magyar lélek számára. Pontatlan leszek, de a lényeg, hogy azt válaszolta: „Fiam, a magyar nemzet történelme olyan, mint egy fa; az évezredek a gyökereit, az évszázadok a törzsét, az évtizedek az ágait, az évek pedig a leveleit alkotják. Ezerszínű a lombkoronája ennek a fának. Vannak sötét évek, fekete levelek. S nézd 1848-49 levelét, amely arany, de vérvörös a széle, vagy ’56-ét, amely éjfekete, de aranyos a karéja. Csak rajtad múlik, hogy ez a fa egyszer majd ezüst levelet hozzon!”

A magyar földről a Kárpát-medencéből akarunk elmenni? Ahol identitásunk gyökerezik, a múltunk a lábunk alatt van, ahol – szintén a professzort idézve – ha kifordítunk a földből egy csontot, biztosak lehetünk, hogy nagyapánk, dédapánk, ükapánk, szépapánk csontja az? Olyan gazdag kultúrával, olyan nemzeti kincsekkel rendelkezünk, mint kevés más nép. Miért tagadjuk meg ezeket gyermekeinktől, unokáinktól?

Ma is élnek nemzetünk váteszei, akiket olyan képességgel áldott meg a Jóisten, amellyel segíthetnek visszatalálni gyökereinkhez. Az egyik ilyen Dr. Takaró Mihály Magyar Örökség Díjas, Erdélyi Magyar Örökség Díjas, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett író, irodalomtörténész, tanár.

Zana Diána

The post Hogyan legyünk újra magyarok? appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »