Hivatalosan is vége a szíriai békének

A szíriai felkelőcsoportok bejelentették hétfőn, hogy „új harcot” indítanak a kormányerők ellen, válaszul arra, hogy többször megsértették a február végén kötött tűzszüneti megállapodást.

A felkelők, akiknek soraiban ott van a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) és a komoly erőt képviselő Ahrar as-Sam szélsőséges fegyveres szervezet, hétfői közleményükben tudatták, hogy „erővel válaszolnak arra, ha a kormányhadsereg tüzet nyit a civilekre”.

Harci cselekmények indítása

A tíz, főleg iszlamista szervezeteket magában foglaló tömörülés a dokumentumban azt hangoztatta: „A rendszer erői részéről megnyilvánuló, menekülttáborokat és lakónegyedeket célba vevő erőszakos cselekmények után közös műveleti központ létrehozását és válasz harci cselekmények indítását jelentjük be.”

„Azt ígérjük, hogy a népünket bombázó minden egyes katonai különítmény erőteljes választ kap, amiből majd okulhatnak” – írták a többek között az Ahrar as-Sam és a Dzsejs al-Iszlam csoportok által jegyzett dokumentumban.

Aleppó ostroma a vízválasztó

A szíriai konfliktus megoldását célzó genfi tárgyalásokon részt vevő ellenzéki delegáció vezetője pénteken úgy fogalmazott, hogy Aleppó néhány napja elindított ostromával a kormány határozottan azt üzeni, hogy katonai megoldásra törekszik. Az aleppói ostromról készült cikkünket az alábbi linken olvashatja.

Az Ahrar as-Sam és a Dzsejs al-Iszlam hivatalosan a felkelőknek abba a csoportjába tartozik, amely csatlakozott a tűzszüneti megállapodáshoz. Az orosz védelmi minisztérium tűzszüneti megfigyelő központjának adatai szerint ugyanakkor mindkét csoport számtalan alkalommal megsértette a fegyvernyugvást.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »