Hittanostalálkozót tartottak a Szeged-Csanádi Egyházmegyében

Hittanostalálkozót tartottak a Szeged-Csanádi Egyházmegyében

Az orosházi Eötvös József Katolikus Általános Iskola adott otthont október 8-án a Szeged-Csanádi Egyházmegye hittanostalálkozójának, amelyen mintegy százötven gyermek vett részt.

Az egyházmegye kateketikai irodája által koordinált program Mária élete köré szerveződött. Gombkötő Valéria igazgatóhelyettes köszöntötte a résztvevőket, majd Iványi László esperes-plébános Máriára irányította a gyermekek figyelmét. A délelőtt folyamán a csoportok a Szűzanya életéhez kapcsolódó játékos feladatok által ismerkedhettek meg közelebbről égi édesanyánkkal.

Délután csapatjátékok várták a résztvevőket, majd a ministránsok csoportfoglalkozásával ért véget a közös program. A találkozó az orosházi Jézus Szíve-templomban szentmisével zárult, melynek főcelebránsa Iványi László volt, a szentbeszédet Tracsek Oszkár káplán mondta.

A szeged-csanádi kateketikai iroda évente két találkozót szervez: a tavaszi alkalmat hagyományosan Szegeden, míg az őszi programot az egyházmegye északi részében, Békés megye területén rendezik meg.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »