Hitelbe verik magukat a szlovákok

A kelet-közép-európai régióban a gazdaság nagyságához viszonyítva a szlovákiai háztartások vannak a legjobban eladósodva. Csak az év első kilenc hónapjában 13,6 százalékkal nőtt a háztartások hitelfelvétele, ez az eurózóna tagállamai közül a leggyorsabb tempónak számít – figyelmeztetett a Szlovák Nemzeti Bank.

Szlovákia – Magyarság – Érsekújvár

Napjainkban minden felnőtt polgárra 6300 euró hitel jut, ami 400 euróval haladja meg az év eleji szintet. Ez nem új keletű jelenség, ugyanis Szlovákiában 2005 óta folyamatosan emelkedik a lakossági hitelek nagysága, ami példátlannak mondható az Európai Unión belül. Idén pedig több olyan hónap is volt, amikor a lakossági hitelfelvétel volumene meghaladta az 1 milliárd eurót. E folyamatot még az sem mérsékelte érdemben, hogy a jegybank az év elejétől fokozatosan szigorította a jelzáloghitel-felvétel kritériumait, amit jövőre az áruhitelekre is kiterjeszt – mondta Vladimír Dvorácek. A jegybank pénzpiaci felügyeletének igazgatója hozzátette, hogy a lakossági hitelállomány viharos növekedése jelenti a legnagyobb kockázatot az ország pénzügyi stabilitására.

Szlovákiában történelmi mélyponton, 2 százalék alatt vannak a jelzálogkamatok, az áruhitelek kamata egy év alatt 1,5 százalékponttal csökkent, a gazdaság 3 százalék fölötti tempóban bővül, a munkanélküliség az eddigi legalacsonyabb szintre esett. Mindezek a tényezők táplálják a hitelfelvételi kedvet. Tény, hogy a jelzáloghitelek esetében a nem törlesztett kölcsönök aránya alig 2 százalék, ám az áruhitelek kategóriájában a mutatószám már a 8 százalékot súrolja, ami riasztó.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »