Hit és erő

Hit és erő

Változik a világ: a modern, XXI. századi ember életében egyre kevesebb a biztos pont, az origó, melyhez visszatérhet, ha megfáradt a mindennapi harcokban. Biztos pontot sok minden és sok mindenki jelenthet, így egy szerencsés ember életében több ilyen is létezik. Család, barátnő, barát, az adott ember életét alapjaiban befolyásoló könyv, vagy akár film, a szülői ház, s még sorolhatnám. És természetesen az ünnepek! Tisztában vagyok vele, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét, de nekem valahogy gyermekkorom óta a karácsony jelentette mindig is a legnagyobb feltöltődést. Ez az érzés csak még jobban felerősödött, mióta egyre idősödvén többet és többet látok a világból, megértve annak olyan mechanizmusait, amit kisgyermekként még nem érthettem meg.

A 2017-es év nem a legsikeresebb éve volt a keresztény, európai civilizációnak, és akkor még az ünnepre való tekintettel finoman fogalmaztam. Akik ébren vannak, már jó ideje kongatják a vészharangokat, de a kontinens jelentősebb része még most is a (rém)álmát alussza. Az elkövetkezendő évek olyan megpróbáltatások elé állítják majd kultúránkat, életterünket, és egyenként a személyeket is, amelyek eddig ismeretlenek voltak mind Európa, mind pedig – főleg – az egyes egyének számára. Legnagyobb sajnálatomra már nem a nyílt sisakos küzdelmek korát éljük, hanem az alattomos, rejtett, „trójai falovak” hanyatló időszakát. Nem is lehetne ez másként, hiszen sokak gerincét igen görbévé alakította az uralkodó világrend, a mentalitás márpedig olyan, mint amilyen az ember lelke maga. Szánt szándékkal kell tehát tönkretenni az identitásunknak, önazonosságunknak fontos dolgokat. Ez alól természetesen nem lehetnek kivételek a keresztény ünnepek sem, így rövid idő alatt sikerült a karácsonyt is a kapitalista fogyasztói társadalom egy jelentéktelen állomásává degradálni (már akinél ezt sikerült elérni). Valljuk be, ez így nem túl pozitív jövőkép. Ellenben a bajokat felsorolni bármikor felsorolhatjuk. Ha nem zárta be még a cikket a Kedves Olvasó, akkor a viszonylagos hosszú felvezető után rátérnék arra a pár lényeges mondatra, ami miatt egyáltalán megírtam ezt az üzenetet.

A sok erőszakos, negatív hatás ellenére számomra az ünnep még mindig azt jelenti, amit akkor, régen jelentett, amikor csillogó szemű kisfiúként áhítattal néztem a karácsonyfára, és kitörő lelkesedéssel énekeltem a karácsonyi dalokat. Hogy miért van így? Nem tudom, csak azt, hogy ez isteni kegyelem. A keresztény civilizációnak mindennél nagyobb szüksége van most arra, hogy felismerje és értékelje a karácsony valódi esszenciáját. A szeretetet, egymás megbecsülését, tiszteletét, a család szentségét, és a megújulást. A Megváltó minden év december 24-én este megszületik, „lehetőséget” teremtve ezzel a világnak, hogy megújuljon, hogy jobbá váljon. Áldott szentesténél szebbet és áhítattal telibb időszakot nem tud produkálni a világ, és soha nem is fog tudni.

Nem vagyok naiv. Tudom, hogy a történelem zúgó vaskereke nem áll meg, még karácsonykor sem. Különösen igaz ez azokra, s én is ilyen vagyok, akiknek organikus történelemszemlélete ezt nem is teszi lehetővé. Azonban évről évre van egy kívánságom. Az, hogy álljon meg. Legalább ezen a három napon ne lehessen szörnyűségekről, erőszakosságról, katasztrófákról hallani. Legyen ez az időszak a lehető legszentebb értelemben vett Treuga Dei (Isteni kegyelem, isteni fegyvernyugvás). Személy szerint én még a politikát is, ami egyébként érdeklődésem középpontjában áll, igyekszem száműzni az életemből erre a három napra. Fiala Ferenc, a magyar zsurnalisztika óriása így ír erről: 

„Alig öt évtizede, hogy amikor az óceán vizein elsüllyedt a Titanic és vagy kétezer embert rántott magával a hullámsírba, — évekig gyászolta a világ a szomorú eseményt. És ma? Lezuhan egy repülőgép, elpusztul pár száz ember: rövid újsághír. — Vietnámban a Kissinger—Ge Duc-féle Nobel-díjjal kitüntetett békeakció óta több mint százezer ember gyilkolta le egymást: kissé hosszabb elmélkedés a sokkal több elmélkedést kívánó német-angol futballmeccs előtt. Valahogyan úgy látszik, meghalt az Ember és mechanizált civilizációnkat már nem is olajjal és szénnel, de magával az Emberrel etetik. Az emberrel, akinek felmagasztosult, Istenné lett ideálja ott nyugszik a betlehemi istálló jászlában, hogy majd 33 évvel később mégegyszer felfeszíttesse magát az emberiségért, amely rövid két ezredév alatt könnyelműen eltékozolta az általa ajándékozott isteni fényt.”

Kemény, velős gondolatok ezek a rendkívüli műveltséggel megáldott újságírótól. Ha úgy tetszik, jóslat. Jó pár évtized eltelt azóta, mióta az akkor emigrációban élő zsurnaliszta papírra vetette őket, mégis, mintha tegnap este írta volna eme sorokat. Budapest utcáin sétálva nekem is hasonló gondolataim támadnak, amit természetesen még közel sem tudnék olyan óramű pontossággal leírni, ahogy ő tette.

Töltődjünk hát fel hittel és energiával a karácsonyi időszak alatt, mert életerős európai lelkekre lesz szükségünk ahhoz, hogy visszataláljunk valódi keresztény tradícióinkhoz, értékeinkhez. Töltődjünk fel, hogy „az Ember ne legyen többé halott”, s, hogy gépesített civilizációnkat már ne „magával az Emberrel”, ne emberi lelkekkel kelljen etetni. Rendszerint a templomok a karácsonyi ünnepkör ideje alatt színültig megtelnek emberekkel. Ezt egyrészt öröm látni, másrészt pedig elgondolkoztató. Ez egyszer azonban negatív következtetések helyett igyekszem optimista lenni. Tartós, esszenciális változást csak akkor érhetünk el Európa-szerte, ha magunkon, a saját hozzáállásunkon, saját lelkünkön is pozitív változásokat eszközölünk. Merem remélni, hogy ez egyre több embernek fog sikerülni az elkövetkezendő években. Ez a karácsony, Jézus születésének valódi üzenete!

Én ezzel a rövid gondolatfonállal szeretnék mindenkinek áldott és békés karácsonyt kívánni. Töltse ezt a pár napot mindenki a számára fontos emberekkel, szeresse őket tiszta szívből, vegyen magához mindenki erőt és hitet, mert szükségünk van rá! A lélek forradalmára!

Ébredj nemzet, tombolj vihar!

Írta: Ábrahám Barnabás, elnökségi tag


Forrás:eroeselszantsag.net
Tovább a cikkre »