HÍREK 9.

HÍREK 9.

„A szíriai kurd Demokrata Unió Párt (PYD) közleménye szerint az al-Kaidához köthető szíriai al-Nuszra Front tagja volt Oszama al Abd al Mohszen, a férfi, akit László Petra, az N1TV operatőre elgáncsolt, vagy legalábbis kísérletet tett rá a röszkei határnál. Az egy csapásra híressé vált Mohszen és fia azóta Spanyolországba ért, és többek között a Real Madrid is fogadta őket – a kisfiú Cristiano Ronaldot kísérhette be egy mérkőzésre.

Az iraki kurd hírportál, a Rudaw most arról ír, hogy a szíriai kurd Demokrata Unió Pártközlése szerint Oszama al Abd al Mohszen az al-Nuszra Front oldalán harcolt a szíriai polgárháborúban. Ez a szervezet az al-Kaida szíriai szárnya, többek között az ENSZ, az USA, Franciaország, Oroszorszország, Szaúd-Arábia és Irán is terrorszervezetként tartja számon. A portál arról is írt, hogy a férfi 2004-ben részt vett egy kurd lázadás leverésében Qamishlo városában, amikor egy futball-mérkőzés után 50 kurdot öltek meg a szír fegyveres erők.” (Mandiner) 

Az első fontos dolog: László Petra nem gáncsolta el ezt az embert. Előkerült egy másik kameraállásból készült felvétel, ami egyértelműen bizonyítja ezt. Nem gáncsolta el és el sem akarta gáncsolni. Egyszerűen ellépett előle.

Hírdetés

A második fontos dolog: Ha igaz, amit a kurdok állítanak, akkor ezt a rohadékot ott helyben le kellett volna tartóztatni, és kiadni a kurdoknak. Vagy az amerikaiaknak. Vigyék csak Guantanamora. Jogállami alapon. S ha igaz, hogy  ez az ember az al-Kaida szír szárnyának volt a tagja, akkor tulajdonképpen az sem lett volna rossz megoldás, ha ott, helyben agyonlövik.

Mert egyéb al-Kaida tagokat például az Egyesült Államok különleges erői agyon szoktak lőni, nem igaz? Vagy drónokkal szétbombázzák a valagukat, ugye?

Ehhez képest ez z ember most európai médiasztár, aki „megmenekült” a gonosz Magyarországról, és most a spanyoloknál fociedző.

Európa idióta lett. Nincs miről beszélni már.


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »