HÍREK 44.

HÍREK 44.

And the winner is: Varga Mihály!

Varga Mihály magyar nemzetgazdasági minisztert választotta az idén az év pénzügyminiszterének a kelet-közép európai régióban a Euromoney című szaklap Emerging Markets kiadványa.

Az újság évről évre közgazdászok, elemzők, bankárok véleményét összesítve dönt a világ legjobb pénzügyminisztereiről és jegybankelnökeiről. A díjat öt régió – a felzárkózó európai országok, Kelet-Közép Európa; Közel-Kelet és Észak-Afrika; Szub-Szaharai Afrika; az amerikai kontinens, valamint Ázsia – pénzügyi vezetői kaphatják meg.

A díj odaítélésének indokai közül a lap online kiadása kiemeli a magyar kormány tökéletes időzítését a jelzálogalapú devizahitelek piaci árfolyamon való forintosításakor, különösen a svájci jegybank januári döntésével összefüggésben, amikor hirtelen jelentősen megemelkedett a frank árfolyama.

Varga Mihály érdemének is tartják azt, hogy Magyarországnak sikerült 2013-ban a határidő előtt visszafizetni adósságát a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF).

Ezen kívül a lap szerint számos intézkedéssel sikerült csökkenteni a magyar gazdaság külső sebezhetőségét, csökkenőben van az államadósság bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya, miközben a költségvetési hiány az utóbbi három évben 3 százalék alatti. Elismeréssel szóltak arról is, hogy a külföldiek által birtokolt állampapír-állomány három év alatt 40-ről 30 százalékra csökkent, amely hozzájárult az ország kitettségének mérsékléséhez, ami különösen a várható amerikai alapkamat-emelés tükrében fontos.

Az IMF, a tavalyi 3,6 százalékos GDP-növekedés után, a várható lassulás ellenére is 2 százalék körüli bővülést vár jövőre. Mindez éles ellentétben van az ország 2008 utáni helyzetével – írják.

A lap kiemeli az online pénztárgépek jelentős, valamint az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) áfa-bevétel növelő hatását. Hozzáteszik, hogy az adóelkerülés és a feketegazdaság továbbra is probléma Magyarországon, azonban a fenti lépések eredményesnek bizonyultak.

Az Emerging Markets, a Euromoney Institutional Investor kiadványa, a pénzügyi döntéshozók egyik legfontosabb szaklapja – jegyzi meg az MTI, amelynek kérdésére Varga Mihály azt mondta: a szaklap az egész ország eredményét értékelte, és az európai uniós viszonylatban magasnak számító növekedést, a befektetések és a fogyasztás emelkedését, a hatékonyabb adóbeszedést, a külső sérülékenység csökkentését és a hatékony adósságkezelést díjazta.

Hírdetés

„Sokat emlegetjük a londoni elemzőket – ezúttal a londoni elemzők elismerték azt a teljesítményt, amit a magyar gazdaság az elmúlt öt évben fel tudott mutatni” – nyilatkozta a nemzetgazdasági miniszter, aki Limában, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank éves találkozóján vesz részt.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy míg az IMF a találkozóra kiadott értékelésében a legtöbb ország növekedési kilátásain rontott, Magyarország azon kevés ország között volt, amelyek esetében felfelé korrigálták az idén és jövőre várható növekedési mutatókat.

Varga Mihály arról is beszámolt, hogy a találkozón téma volt a Volkswagen dízelbotránya is, bár ennek hatásaival kapcsolatban még nem rajzolódott ki pontos kép.

A két globális pénzügyi szervezet tagjai megvitatták a migrációs válságot is, és a találkozón „jól érzékelhetően egy világméretű kezelése merült fel ennek a problémának” – mondta a nemzetgazdasági miniszter.” (Mandiner)

Értem, csak azt nem értem, hogy Orbán hogyan tudta elintézni Varga győzelmét. Mert az ügye teljesen nyilvánvaló, hogy Varga nem győzhetett csak úgy, az Euromoney szakértőinek véleménye alapján.

Ezt pedig onnan tudhatjuk, hogy az itthoni „szakértők” 2010 óta folyamatosan figyelmeztetnek, hogy amit az Orbán-kormány csinál, az teljesen hibás, ostoba, tragikus, és a szakadékba viszi az országot.

Ők 2010 óta pontosan tudják, hogy az „unortodox” gazdaságpolitika egy zsákutca.

És erre jön az Euromoney –ami minden más esetben megfellebbezhetetlen orákulumnak számít a hazai „szakértők” szemében!-, és megválasztja Vargát a legjobb pénzügyminiszternek.

Érzik önök is a feszítő ellentmondást?

Orbán elintézte ezt valahogyan. Másképpen nem történhetett. És ha Orbán már ezt is el tudja intézni, akkor nagyon nagy a baj!

Ezen talán még szegény hülye Lengyel László sem tud segíteni, erre talán még Petschnig Mária és Kéri László sem talál gyógyírt.

Istenem… Mi lesz itt…


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »