HÍREK 175.

HÍREK 175.

„NATO-parancsnok: Moszkva és Damaszkusz fegyverként használja a menekülteket

Moszkva és Damaszkusz fegyverként veti be a menekültáradatot Európa destabilizálására – jelentette ki kedden az amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságában a NATO európai erőinek főparancsnoka.

Philip Breedlove amerikai tábornok szerint Oroszország szíriai bombázása okozza az európai menekültválságot. Példaként említette a kazettás bombák bevetését, melyeknek elmondása szerint semmilyen katonai hasznuk nincs, egyetlen célt szolgálnak, a lakosság terrorizálását, hogy minél többen keljenek útra. Breedlove szerint korábban valódi menekültáradatról volt szó, mára viszont mindennapossá vált, hogy a menedékkérők között “bűnözők, terroristák, idegen harcosok” jutnak be Európába. Ez napi gyakorlat – fogalmazott a tábornok. Szerinte a migránshullámmal ma már egyre nagyobb számban érkeznek Európába külföldi harcosok és terroristák, akik a migránsválságot használják fel céljaikra, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet beszivárog, és “rákként terjed” a menekülthullámban.

John McCain republikánus szenátor, a bizottság elnöke a meghallgatáson Moszkvát azzal vádolta meg, hogy a tűzszünet ellenére is folytatja bombatámadásait szíriai csoportok ellen. Ebben a bizottságban senki sem lepődik meg azon, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsára az orosz gépek a szíriai “úgynevezett tűzszünetnek” már a második napján újból bombázták Szíriát, hogy segítsék a gyilkos Aszad-rezsimet – fogalmazott McCain szenátor. Hozzátette: “Biztos vagyok abban, hogy Oroszország azt mondja majd: célpontjai csakis terroristák voltak”. A szenátusi meghallgatáson egyébként Breedlove tábornok megismételte, hogy az ő főparancsnoksága nem rendelkezik a megfelelő erőforrásokkal, hogy szembenézzen az egyre öntudatosabb Oroszország támasztotta kihívásokkal.” 

Azért megnyugtató, hogy végre megtudtuk, mi is okozza a „menekültválságot”. Össze-vissza gondoltunk eddig mindenfélét, de Philip Breedlove (Fajtaszerelem Fülöp), a NATO európai főparancsnoka felnyitotta a szemünket és megmutatta végre a helyes utat, amelyen gondolatainknak kalandozni, vándorolni érdemes, sőt, javallott.

A „menekültválságot” ugyanis az oroszok okozzák.

Ezt onnan lehet egészen pontosan tudni, hogy Fajtaszerelem Fülöp megmondta. Ez pedig éppen olyan, mint amikor úgy 1976 táján Brezsnyev elvtárs megmondta a tutit, vagy amikor 1984-ben, Ercsi helyőrségben, ahol pontonos hidászként szolgáltam „hazámat, a Magyar Népköztársaságot”, szóval amikor Ercsiben meg lett nekünk mondva, hogy amint kitör majd a háború, mi az olasz hegyivadászok ellen fogunk vonulni, amúgy pedig hamar vége lesz a dolognak, mert „odabaszunk nekik acsással, és ha az nem elég, kapnak a pofájukba töpfével”. Acsás = atomcsapás, töpfe = tömegpusztító fegyver. És ez volt a kiképzésünk sziklaszilárd elvi alapja…

Nahát, pontosan ilyen szilárd elvi alapokon áll Fajtaszerelem Fülöp négycsillagos NATO tábornok okfejtése, ami csak azért kétségbeejtő, mert Ercsiben legalább egy törzsőrmester vezette le az acsás-töpfe világképet.

Szóval az oroszok tehetnek a menekültválságról. Mert bombáznak Szíriában. Rendben, nyilván így van, mert Fajtaszerelem Fülöp mondja, tehát így kell lennie. De hadd kérdezzem meg a kötelező tisztelettel: 2015-ben bejött (jött? Özönlött!) Európába másfélmillió migráns. Az oroszok viszont alig két hónapja bombáznak. Akkor az a másfélmillió miért jött? Tudták, hogy az oroszok bombázni fognak, és már tavaly meg voltak ijedve, ezért ott hagyták kellemes, békés, gazdag, ápolt kertekkel körülvett otthonaikat? Tényleg nem szeretnék akadékoskodónak tűnni, pláne nem fényes tekintetű Fajtaszerelem Fülöp tábornok elvtárssal szemben, Isten őrizzen meg engem efféle szemtelenségtől, de azért a tábornok úr mégsem lehet akkora fasz, hogy azt hiszi, ezt be lehet adni nekünk.

Hírdetés

Akkor viszont egy lehetséges megoldás marad: Bennünket néz ekkora fasznak.

Rendben van, megértettük. Acsás és töpfe, szokva vagyunk hozzá.

De még így is, ennek tisztázása után is marad egy kínzó kérdés! Azt mondja ugyanis a tábornok elvtárs, hogy „korábban valódi menekültáradatról volt szó, mára viszont mindennapossá vált, hogy a menedékkérők között “bűnözők, terroristák, idegen harcosok” jutnak be Európába. Ez napi gyakorlat”…

Tessék mondani, ezt honnan lehet tudni? Nagyon érdekelne bennünket a válasz, ugyanis mi egy éve mondogatjuk, hogy a migránsokkal terroristák özönlenek be Európába, de eddig azt mondták nekünk erre, hogy nácikok vagyunk meg fasiszták, meg egyáltalán hogy juthat ilyen eszünkbe. De hát most, hogy a tábornok elvtárs ilyen világosan és példamutató okossággal elmagyarázta minekünk, hogy eddig nem volt semmi baj, mert „korábban valódi menekültáradatról volt szó”, most viszont már a terroristák jönnek, ráadásul ez „napi gyakorlat immár”, nahát most teljesen összezavarodtunk.

Mert:

1.: Ha a „menekültválságot” az orosz bombázás okozza, akkor a „korábbi menekültáradat” mi a faszom elől menekült, és miért volt „valódi”?

2.: Ha a korábbi, ismeretlen okból nekiindult menekült áradat volt a valódi menekültáradat, akkor ez a mostani milyen menekült áradat? Mű menekültáradat?

3.: Ha ez a mostani az orosz bombázások miatt indult útnak, tehát mégis valódi menekültáradatnak kell tekintenünk, akkor miért éppen ebben bújnak meg napi gyakorlat szerint a terroristák, és a korábbi mégsem valódi menekültáradatban miért nem bújtak meg?

4.: Ha egyébként napi gyakorlat, hogy ebben a valódi vagy mű menekültáradatban bújnak meg a terroristák, akkor miért is kell nekünk itt Európában beengedni, majd egy kvóta alapján szét is osztani ezeket?

Kínzó kérdések ezek, és nagyon kérjük a tábornok elvtársat, adjon választ rájuk, mert eltévedtünk. Nem látjuk még mindig a helyes irányt. Úgyhogy nagyon sokat segítene, ha tábornok elvtárs összedugná azt az okos fejét a másik zsenivel, a McCain szenátor elvtárssal, és megpróbálnának valami ennél koherensebb hazugság-cunamit kiötleni, mert félő, hogy így nem marad más minekünk, mint az acsás meg a töpfe. Meg a rettenetes felismerés, hogy megint van nekünk Szovjetuniónk. Az a neve, hogy Amerikai Egyesült Államok…


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »